Megrázó információk derültek ki a berlini halálos gázolásról

Megrázó információk derültek ki a berlini halálos gázolásról

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 09. 11:44
Egy tanár halt meg a szerdai berlini gázolásban, 14 diákja is megsérült.

Ahogy azt a a Bors is megírta, szerda reggel a tömegbe hajtottak egy autóval Berlin-Charlottenburgban, a város egyik legforgalmasabb részén, a Breitscheid tér közelében. A támadásban meghalt egy tanárnő, aki éppen egy osztálykiránduláson volt a középiskolás diákjaival. 14 tanuló, illetve egy másik tanár is megsérült a merényletben, vannak köztük súlyos sérültek is. A diákok hazaszállításáról is gondoskodnak. 

A merénylőt, aki egy szürke Renault-t vezetett, a helyszínen letartóztatták, és nyilvánosságra hozták, hogy egy 29 éves német-örmény állampolgárról van szó, aki mentálisan sérült lehet. Beszámolók szerint a jármű felhajtott a járdára, elgázolt több embert, aztán visszatért az úttestre, majd nagyjából 100 méter után ismét a járdára hajtott és végül egy parfüméria kirakatát áttörve állt meg. Miután a kocsi a kirakatba csapódott, a férfi kiszállt az autóból, és megpróbált elfutni a helyszínről, de több jelenlévő feltartóztatta.

A gázolás ugyanott történt, ahol 2016-ban egy iszlamista terrorista kamionnal az emberek közé hajtott a karácsonyi vásáron, és megölt 12 embert. A berlini polgármester, Franziska Giffey szerint egyelőre nem tudni, szándékosan választotta-e a merénylő ezt a helyszínt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.