Segítséget kérnek a speciális mentők, akik többek közt a Dózsa György úti gázolásnál látták el a sérülteket. Az ő mentőautójuk nem akármilyen, ugyanis csupán egy van belőle az országban. Ez az esetkocsi képes arra, amire a többi mentő nem, akár menet közben is tudja azt az ellátást biztosítani, amit egy intenzív osztályon kapna az életveszélyes állapotú beteg. Ám a 13 éve az utakat koptató mentőkocsit kizárólag támogatásokból működtetik, ami azt is jelenti, hogy a mára éltes korú esetkocsit ideje lenne lecserélniük. Ezt azonban önerőből nem tudják megtenni.
– Olyan kritikus állapotban lévő betegeket szállítunk, akiknek menet közben biztosítani kell egy intenzív osztály felszereltségét a mentőben. Ugyan a fő profilunk az intenzíves betegek ellátása, de ugyanúgy részt veszünk közterületi mentésben is, többek közt a hírekből ismert Dózsa György úti balesetnél is a mi rohamkocsink volt az első ellátó. Jelenleg használt rohamkocsink egy 13 éves mentőautó, amit év végéig használhatunk a jogszabályok alapján, így adománygyűjtést indítottunk, hogy venni tudjunk egy új vagy újabb mentőautót – osztotta meg a szervezet bejegyzését többek közt a népszerű humorista, Janklovics Péter is.
A M.I.C.U. technikai paraméterei, valamint az egészségügyi felszerelése miatt alkalmas arra, hogy bármilyen mentési helyzetben, speciális szállítási feltételeknél, felnőtteknél és gyermekeknél biztonsággal bevethető legyen. Az Országos Mentőszolgálat központi irányítócsoportja naponta 3-5 kritikus állapotú beteg és sérült ember sürgősségi szakellátását, őrzött szállítását bízza rájuk.
Az Inter Ambulance - akik a speciális mentőt működtetik - oldaláról kiderül, már egy kisvárosnyi ember életét mentette meg 2008-as munkába állása óta a speciális mentő, évente átlagosan 1000-1500 beteget szállít.
Köztük volt az a hat hónapos terhes, Covid-fertőzött kismama is, akit a járvány harmadik hulláma idején lélegeztetőgépre kapcsolva kellett átszállítani, vagy az a szegedi egyetemista, aki olyan súlyos állapotban volt, hogy szívátültetésre úgy kellett Budapestre szállítani, hogy menet közben kellett biztosítani a vérkeringését működésképtelen szíve helyett. Mindeközben egy kardiológus specialista követte a mentőt egy másik autóban.
A MICU-ban megvan minden, ami az intenzív ellátáshoz kell, méreténél és kialakításánál fogva pedig a beteg teljesen körbejárható, kisebb műtéti beavatkozások is elvégezhetők rajta, de akár egy szülés levezetéséhez is minden adott benne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.