Tündérszépek 2022

Kálmán Kinga: Álmom a médiaszereplés is

Létrehozva: 2022.05.13.

A március elseje óta tartó Tündérszépek szépségversenyünk új szakaszába lépett. Az olvasókon van a sor, hogy megszavazzák az ország közönségdíjasát. Ebben az országszerte csaknem 800 versenyzővel induló szépségverseny 22 legszebb hölgye vesz részt, akik közül naponta egyet kiemelten mutatunk be, szavazni azonban bármelyikükre lehet május 26. éjfélig!

Név: Kálmán Kinga
Lakhely: Szeged
Életkor: 19
Magasság: 167 cm

Csillagjegy: Halak
Kedvenc étel: rizotto
Kedvenc ital: ásványvíz
Kedvenc zene: pop zene
Kedvenc parfüm: Bershka - pink shades

Kálmán Kinga vagyok, 19 éves és Szegeden élek. Egy tánc szakosztályos gimnázium végzős diákja vagyok. A sport mindig is az életem része volt, 12 évesen már atletizáltam és egy évvel később kezdtem belecsöppenni a táncművészet világába. Először egy táncstúdióban táncoltam másfél évig, és utána jött az iskola. Heti 30 óra tánc foglakozás volt az iskolában. Volt benne hip-hop, modern tánc, balett. Nagyon szerettem. Gondolkodom a Táncművészeti egyetemen is, de egyelőre itt maradok ötödik évre, ami után kapok egy középfokú táncos végzettséget, amivel lehet társulatba, színházba jelentkezni. A táncos és a fotómodell pálya is érdekel. 

Régóta érdekelnek a szépségversenyek, de eddig nem mertem jelentkezni. Most biztatott a családom, az osztálytársaim, és az ügynökség is komolyan támogatott, ahol modellként regisztrált vagyok. Álmaimban benne van a média szereplés is. Sokan velem örülnek a döntőbe jutásomnak, aminek a gondolatával eljátszottam, de nem mertem beleélni magam. Meglepett a hír és el is sírtam magam.     

A tükörbe nézve meg vagyok elégedve a látvánnyal, Fontos a hosszú hajam, szépek a szemeim. Szeretem a csinos, sportos, lazább ruhákat, de ha kell ki is öltözöm. Elég sok ruha közül válogathatok. Az alakomra nem nagyon kell vigyázni, mert jó genetikát örököltem, de a tánc is sokat segít. Heti háromszor még futok is, vagy otthon tornázok, és egészségesen étkezem. 

Elég sok fotózáson részt vettem már az ügynökség segítségével. Volt szó külföldről is, de most még a szépségversenyre koncentrálok. Ez sokat dobhat a pályámon.  

Ki legyen a Tündérszépek 2022 közönségdíjasa? Ide kattintva szavazhatsz!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot