Rendőrkézen

Kijevi menekült Budapesten: A táskám nélkül nem megyek el!

Létrehozva: 2022.04.07.

Módosítva: 2022.04.07.

Bár az egyik tolvajt elfogták, táskái nem kerültek elő annak a kijevi menekültnek, akinek Zuglóban lopta el minden holmiját és kiskutyáját egy férfi. A menekült addig nem hagyja el Budapestet, míg összes holmija elő nem kerül.

A háborús válság egyik legalávalóbb lopását követte el egy férfi Zugló vasútállomáson: egy kijevi menekült ugyanis éppen jegyet akart venni, amikor kiskutyáját, mind a két táskáját és laptopját is ellopta egy pizzás dobozt szorongató férfi. A menekült és a rendőrség már hetek óta üldözte a tolvajt, mivel bár Kesha kutyus a közösségi összefogásnak hála visszakerült gazdijához, sem a laptop, sem a táskák, sem pedig a tolvaj nem került elő. Kedden reggel azonban a zsaruk végül a XV. kerületben elfogták a 19 éves V. Milánt, aki beismerte a lopást, és az is kiderült: több tolvajlás is a számlájára írható. A két táska azonban még mindig nem került elő, korábban a Borsnak a kijevi férfi magyar segítője elmondta: a menekült addig nem is hagyja el az országot, míg minden holmiját vissza nem kapja, ugyanis míg laptopján az összes munkája, táskáiban hazája minden emléke rejtőzik.

Elfogták azt a tolvajt, aki pizzás dobozt szorongatva lopta el a kijevi menekült kutyáját és értékeit Fotó: Police.hu

– Addig továbbra sem megy haza, míg mindent vissza nem kap, hiszen a számítógépen és a táskákban volt mindene. Ezért lakást is bérelt Budapesten, hogy megvárja, míg ezek előkerülnek – mesélte lapunknak a férfi segítője. Hozzátette, a férfit kihallgatták, de azt egyelőre még ők sem tudják, hogy mit mondott a táskákról és a laptopról. Az viszont bizonyos, hogy tettestársa még szabadon van.

Az eb megkerült, ám a laptop és a két táska nem, az ukrán férfi pedig addig nem hagyja el az országot, amíg meg nincs mindene Fotó: Facebook

– Akit elkaptak, ő volt a tolvaj, viszont egy szemtanú elmondta, hogy ketten voltak: egyiküknél a laptopot, míg másikuknál a kutyát látta – szögezte le. Remélik, hogy a tolvaj és annak vallomása alapján a hiányzó holmikra is rátalálnak a zsaruk. – Szinte biztos, hogy a táskákon és a gépen is túladott, most abban reménykedünk, hogy a rendőrség vissza tudja szerezni – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089517_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A világ legboldogabb embere lett a magyar válogatottnál már leírt focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697113
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697113
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten