Döbbenet: 300 ukránt tartottak fogva hetekig egy pincében az orosz katonák

Döbbenet: 300 ukránt tartottak fogva hetekig egy pincében az orosz katonák

kegyetlenség
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 19. 14:00
A pincében brutális körülmények között tartott civilek közül hét embert a katonák öltek meg, míg tízen a kegyetlen körülmények miatt vesztették életüket.

A hátborzongató történet a Kijevtől mindössze 120 kilométerre fekvő Jahidnében történt, ide rontottak be az orosz katonák, akik március 5-én közel 300 civilt tereltek össze, akiket ezután lekényszerítettek a helyi iskola pincéjébe. Az összezsúfolódott tömegnek 25 napon keresztül kellett lent maradnia, eközben csak párszor mehettek fel a felszínre, hogy időnként kinyújtóztassák végtagjaikat vagy elvégezzék a dolgukat - írta a Reuters, akik megrázó képriportot is készítettek a helyszínen. 

Felváltva alvás, éhezés és kegyetlen körülmények

A falubeliek a lapnak elmondták, hogy az orosz katonák eleinte kedvesek voltak, még az ételüket is megosztották, de mások már akkor fosztogatni kezdtek, míg aztán 5-én minden átmenet nélkül a pincébe parancsolták őket. Azt állították nekik, hogy mindez a saját biztonságuk érdekében történt, azonban a lenti körülmények olyan zordak voltak, hogy az kínzással is felért: az élelmiszerellátás gyér volt, az áram akadozott, a vécéként szolgáló vödröket felváltva használták, és felváltva aludtak, ugyanis helyük is alig akadt. 

- Szinte lehetetlen volt lélegezni. Az időseknek volt a legnehezebb ott lent, a sötétben, friss levegő nélkül, sajnos közülük haltak meg a legtöbben - mondta a lapnak Olha Meniaylo agronómus, aki fia feleségével és két - 11 hónapos és 4 éves - unokájával töltötte el lent a 25 borzalmas napot.

Börtönük ajtófélfájába vésték az áldozatok nevét

A túlélők azt is elárulták: hét embert az katonák gyilkoltak meg, míg közel tízen a kegyetlen körülmények miatt vesztették életüket, az ő nevüket a pince egyik ajtófélfájába bele is vésték. Őket nem is tudták eltemetni az első napokban, az első temetésre egy héttel a vesztegzár után került sor, egy meggyilkolt férfit és négy, lent elhunyt idős ember vittek ki a sírgödrökhöz, melyeket a bezárt fiatalokkal ásattak meg: 

- Amint elkezdtek ásni, bombázni kezdték őket. Akik kint voltak, rá kellett feküdniük a halottakra, hogy túléljék. A férjem is köztük volt - tette hozzá szomorúan az asszony. 

Az első áldozat egy idős férfi volt: 

- Dmytro Muzyka a nagy szobában, itt halt meg - mutatott egy szobára Halyna Tolochina, a falusi tanács egyik tagja. A férfi teste négy napig hevert a kazánházban, mire a katonák a bombázás szünetében kiengedték őket, hogy eltemethessék a nyugdíjast. Egy testvérpárt, Viktort és Anatolijt az orosz katonák végeztek ki:

- Viktort az udvaron temettük el, Tolij testéről pedig azt mondták, hogy a faluban van valahol - mondta a férfi, de hozzátette, hogy azóta sem találták meg a kegyhelyet. 

Mindent elvittek a katonák

Az orosz katonák a 25. napon elmentek, a foglyok akkor jöhettek fel a felszínre. Ekkor kiderült: a házaikból mindent elvittek a katonák, a tévétől kezdve a női fehérneműkig. Semmijük sem maradt, pedig a falucska korábban virágzó mezőgazdasági településnek és népszerű nyaralóhelynek számított, amiből mára leégett és lebombázott házak, elhagyott katonai felszerelések és tankok maradtak.

- Nagyon jó életünk volt, soha nem gondoltuk, hogy ilyen borzalomban lesz részünk - mesélte a lapnak Tamara Klimcsuk, akinek veje a meggyilkolt testvérpár egyike, Viktor volt, akiről az oroszok azt állították: katonai ruhában és felfegyverkezve találtak rá, ezért lőtték le: 

- Láttam a holttestét, kék farmerben és fekete kabátban volt. Csak fejbe lőtték - mondta zokogva az asszony. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.