Gulyás Gergely, kormányinfó

Gulyás Gergely: Ha ma a baloldal lenne kormányon, hadviselő fél lenne Magyarország

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 18. 21:35
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor Magyarország már belesodródott volna egy háborús konfliktusba.

A tárcavezető hangsúlyozta: a választási kampányban Márki-Zay Péter, „a baloldal miniszterelnök-jelöltje sokadjára próbálja immáron önmagát megcáfolni”, de a valóság az, hogy mind ő, mind pedig a baloldalt alkotó pártszövetség szinte valamennyi vezető politikusa egyértelművé tette, hogy vagy katonákat vagy fegyvereket, vagy mindkettőt küldene a háborúba, ami azzal a veszéllyel járna, hogy Magyarország belesodródna ebbe a konfliktusba – írja a Ripost.

Leszögezte: a kormányoldal véleménye szerint az ország békéjét és biztonságát kell megőrizni. „Természetesen szeretnénk, ha mielőbb béke lenne, de ezt mi eldönteni nem fogjuk tudni, ezért a legfontosabb, hogy kimaradjunk a háborúból” - nyomatékosította.

Márki-Zay Péter eddigi nyilatkozatai alapján úgy vélte: ha ma a baloldal lenne kormányon, akkor hadviselő fél lenne.

Felhívta a figyelmet: a „sokszínű” ellenzéki koalíció különböző pártvezetői az elmúlt napokban is azt nyilatkozták, hogy fegyvereket, illetve katonákat kell küldeni, ahogy ezt miniszterelnök-jelöltjük is többször elmondta. „Természetesen a következtetéseket a választóknak kell levonni” - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: a kormánypártok véleménye mindig az volt, hogy a béke pártjára kell állni, nem szabad belesodródni a háborúba, és ezért nem szabad „ilyen felelőtlen nyilatkozatokat tenni, mint amit a baloldal miniszterelnök-jelöltje tett”.

Iványi Gábor is fegyvert szállítana Ukrajnának

A baloldal újabb közismert személyisége is beállt a háborús hangulatkeltők sorába: a március 15-i rendezvényükön Iványi Gábor lelkész nevezte nemzeti szégyennek, hogy a kormány nem küld fegyvereket Ukrajnába. Korábban a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter és más baloldali politikusok is arról beszéltek, hogy hazánknak fegyverrel és akár katonákkal is segítenie kellene Ukrajnát. Ez a lépés azonban súlyos kockázatokkal járna, nagy eséllyel belesodorná Magyarországot a háborúba és veszélyeztetné mind a határainkon belül, mind azon túl élő honfitársaink életét.

Miközben a baloldali politikusok és maga Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt is tagadni próbálja korábbi nyilatkozatait, hogy fegyvert szállítanának Ukrajnának, és akár magyar katonákat is háborúba küldenének, Iványi Gábor, lelkész a március 15-i baloldali rendezvényen ismét a háború támogatása mellett állt ki. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője Orbán Viktor miniszterelnököt többször árulónak nevezte, és szabadon idézte azt a kijelentését, hogy aki fegyvert akar küldeni Ukrajnának, az a háború oldalán áll - írta csütörtöki cikkében az Origo.

„Március ünnepén Magyarország kormányfője fogadkozik, hogy mi nem fogjuk megsegíteni a szomszéd nemzet harcát a függetlenségéért és a szabadságharcáért. Ez szégyen barátaim” – fogalmazott Iványi, akinek neve a baloldal köztársasági elnökjelöltjeként is szóba került.

A közismerten baloldali elkötelezettségű lelkész ezzel teljes mellszélességgel kiállt amellett, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene szállítani Ukrajna részére. Ezzel a lépéssel hazánkat belesodorhatná a háborúba és magyar életeket veszélyeztetne, hiszen a fegyverszállítmányok célpontként szolgálnának az orosz hadsereg számára.

Iványi Gábor háborús retorikája nem újdonság, hiszen a napokban más baloldali politikusok is tettek hasonló kijelentéseket. Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke, egy múlt szombati lakossági fórumán arról beszélt, hogy magyar katonákat küldenek a frontra. Az országgyűlési képviselő és egyúttal jelölt Ádándon a következő fejtegetésbe bocsátkozott: „Hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (...) " hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (...). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mert ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta."

Potocskáné mondatai beleillenek azon baloldali nyilatkozatok sorába, amelyek szerint Magyarországnak részt kellene vennie a háborús konfliktusban. Fekete-Győr András, a Gyurcsány-lista 5. helyén szereplő volt Momentum-elnök is azt mondta, hogy fegyvereket kellene szállítanunk Ukrajnába. Juhász Ferenc, Gyurcsány Ferenc volt honvédelmi minisztere pedig azt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának az orosz katonák lelövésére.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor az ATV-ben fogalmazott úgy a magyar katonai segítség elmaradása miatt: „Nagyon sajnálom a magyar kormány bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek.” Hozzátette: szerinte ezzel nem veszélyeztetnék a kárpátaljai magyarságot.

A fegyverszállítások tényét az orosz kormány egyébként úgy kommentálta, hogy az Ukrajna területére érkező szállítmányokat célpontnak tekintik, így előfordulhat, hogy akár a magyarlakta településeken áthaladva lövik ki az ilyen céllal érkező konvojokat.

Ahogy az Origo cikke felidézi: a sort még hetekkel ezelőtt Márki-Zay Péter nyitotta meg, amikor több alkalommal is azt mondta, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene szállítani Ukrajnába, és ha a NATO úgy kívánja, akár magyar katonákat is háborúba kellene küldeni. Később, a közvélemény elsöprő elutasítását látva magyarázni kezdte a kijelentéseit, sőt odáig jutott, hogy a kormányt vádolta fegyverszállítással. Legutóbb szerdán a közszolgálati televízióban megismételte ezt a valótlan állítását, amely szerint valójában Orbán Viktor, illetve a kormány szállít fegyvereket Ukrajnának.

Azt is állította, hogy a magyar miniszterelnök Londonban Boris Johnson brit kormányfőnek megígérte, hogy katonai segítséget nyújt az ukránoknak. A valóság ezzel szemben az, hogy Boris Johnson a V4-es országokról általában beszélt ebben az összefüggésben, de Orbán Viktor többször megerősítette, hogy Magyarország sem fegyvert, sem katonát nem küld Ukrajnának, mert hazánknak ebből a háborúból ki kell maradnia.

(Ripost)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.