Gyász

Tetoválásairól azonosították a meggyilkolt kétgyermekes édesanyát

Kóré Károly

Létrehozva: 2022.02.18.

Tetoválásai és a DNS-e alapján azonosította a holland rendőrség az Oranje csatornából előkerült magyar családanya holttestét. Éva édesapja a Borsnak elmondta: neki kellett mintát adnia a hatóságoknak. Drámai részletek következnek.

Nem csitulnak az indulatok a Hollandiában meggyilkolt magyar nő családjában. István, a gyászoló apa hiába próbálta Évát óvni az agresszív drogkereskedőtől, győzött az erőszak. A családanya ugyan Magyarországra menekült az elvált férje elől, Jant semmi és senki sem állíthatta meg. 

Napokig nem tudta, hogy megvan a lánya

A távoltartási végzés ellenére az asszony után jött, és rávette a két közös gyermekük anyját, hogy menjen vele vissza. Ez még 2019 végén történt. István 2020 elején bejelentette a magyar és a holland rendőrségen, hogy a gyermekét képtelen elérni, azonban állítása szerint semmilyen értékelhető segítséget nem kapott.

- Magyarországon a lányom eltűnése után leadtam a DNS-mintámat, amit aztán kiküldtek Hollandiába. Azt mondták, hogy mindkét helyen sok az ismeretlen holttest, és alkalomadtán összevethetik az anyaggal. Ugyanebből a célból fényképeket kértek Éváról, melyeken jól látszanak a tetoválásai. Most ezeknek köszönhetően sikerült a gyermekem azonosítása. Mivel az eljárás időigényes, napokig nem is tudtam, hogy Éva földi maradványai előkerültek – magyarázta az apa.

Éva rettegett a férjétől/Olvasói fotó

István szerint a holland rendőrség elkésett

- A lányom holttestét január 7-én találták meg az Oranje csatornában, nekem azonban csak 12-én szóltak a már a miskolci nyomozók. Mivel nem tudták a telefonszámomat, kijöttek a lakásomra. Bárki elképzelheti, mit éreztem, amikor konkrétan megtudtam, azt, amit egyébként is sejtettem – mondta a Borsnak István, akit nem elégít ki a tudat, hogy lánya feltételezett gyilkosát Hollandiában letartóztatták.

- Ha a holland rendőrség időben lépéseket tesz, Éva még mindig él! Ez a meggyőződésem. A gyermekem halálába beletörődni nem tudok, azt szeretném, hogy Jan méltó büntetést kapjon. A legjobb az lenne, ha a kezeim közé kerülne, bárki biztos lehet benne, hogy ahogy ő sem tette, én sem ismernék irgalmat. Nekem most azonban az a legfontosabb, hogy tisztára mossam a családom nevét – nyilatkozta István, aki sérelmezi, hogy az internetes fórumokon azzal támadják, hogy 2020 óta nem kereste elég kitartóan a lányát.

Jan kegyetlenül végzett volt feleségével

Pénzt is kínáltak neki, de nem fogadta el

- Szerettem volna kiutazni Hollandiába, de a járvány miatt nem tudtam. Tehetetlen dühöt éreztem, mert nem tudtam a lányomat megvédeni. Biztos voltam benne, hogy Jan fogva tartja. Korábban is többször durván megverte – zokogta István és hozzátette: a családja tragédiája nagy médiavisszhangot kapott, de ő nem szeretne a lánya halálán nyerészkedni.

-Több televízió és újságíró is pénzt ajánlott a nyilatkozatomért, de nem szeretnék túl sok helyen szerepelni. Csendre vágyom, szeretnék békében emlékezni a gyermekemre. Mostanában sok tragédiát kellett kibírnom, két év alatt összesen öt közeli rokont veszítettem el. A húgom decemberben hagyott itt bennünket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika