Koronavírus

Szlávik János megkongatta a vészharangot: Az omikronról beszélt

Létrehozva: 2022.01.25.

A szakember eddig nem említett dologra hívta fel a figyelmet.

Forrás: MTI

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatójának elmondása szerint az omikron variáns berobbanásával véget ér a világjárvány. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában viszont elmondta, hogy ő ezzel nem ért egyet: 

az omikron bizonyos személyeknél sokkal súlyosabb megbetegedést is okozhat.

A legújabb hír az omikron variánsról, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai igazgatója azt mondta: vége lesz a járványnak ezzel a vírusváltozattal. Ezt jó lenne hinni, hiszen szerinte tavasszal Európában az emberek 60 százaléka megfertőződik, ezt követően pedig lesz egy nyugodt nyarunk, és hogy ősszel mi lesz, azt nem tudjuk... Az omikronnal kapcsolatban több jó hír is van, hiszen az oltottaknál valóban enyhe tünetek jelentkeznek, és 6-7 nap alatt fel is gyógyulnak a fertőzésből. 

Az oltatlanoknál azonban ez a vírusvariáns is tud súlyos tüdőgyulladást okozni 

– magyarázta.

Olyan sok mutáció van rajta, hogy várható volt, a klinikai lefolyásban is különbözik majd. És különbözik is, hála istennek, a jobbik oldalon... Megfigyelhető, hogy ez a mutáció, ami a gyerekeknél gyakoribb, nem súlyosabb, de jobban terjed a tüskefehérje mutációi miatt – tette hozzá Szlávik.

(Ripost)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143358_auto_resized.png
metropol.hu

Benkő László fia megvédte az Omega Testamentumot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528018
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor