Eltűnt

Megrendezte saját halálát az erőszaktevő - elképesztő, végül hol talált rá a rendőrség

Létrehozva: 2022.01.16.

Nicholas Rossit nemi erőszakért és gazdasági bűncselekményekért körözték, azonban megrendezte a saját halálát, végül álnéven élt tovább. Azonban a koronavírus az ő számításait is keresztül húzta.

Forrás: YouTube

Az amerikai Nicholas Rossit már évekkel ezelőtt gyanúsították meg az utah-i hatóságok több nemi erőszak gyanúja miatt, a férfi azonban sikeresen meglépett előlük, és több álnéven is élt az Egyesült Államokban. Olyannyira sikeresen váltogatta álcáit, hogy 2019-ben - szintén álnéven - még gyermekjogi aktivistaként közszereplést is vállalt, ezután jelentette be, hogy egy súlyos betegség miatt haldoklik, 2020-ban pedig jött a hír, miszerint elhunyt, hamvait pedig saját kérésére a tengerbe szórták - írta a BBC.  Mint kiderült, a hatóságokat az Egyesült Államokbeli államhatárok zavarták meg, ezért tudta a férfi olyan könnyen váltogatni az álcákat. 

Azonban a férfi korántsem halt meg, hanem újabb álnéven Európába szökött, és Skóciában telepedett le. Itt már Arthur King néven élte az életét, egészen addig, míg a koronavírus-járvány az ő alaposan kidolgozott tervét is keresztbe nem húzta:

a férfi ugyanis elkapta a vírust, és súlyos állapotban került be a glasgow-i kórház intenzív osztályára. Itt találtak rá végül az amerikai rendőrök.

A skótoknak fogalmuk sem volt arról, hogy Arthur King valójában kicsoda, az amerikai rendőrség lepte meg őket is a hírrel, miszerint tisztesnek hitt polgáruk valójában egy Interpol listáján is feltüntetett körözött személy: 

- Most a skót bíróságon kell bizonyítanunk, hogy Arthur King valójában Nicholas Rossi. Ez hosszú folyamat lesz, ami jó ideig eltarthat, de készséggel állunk elébe, ugyanis az áldozata már 13 éve szenved attól, amit korábban vele tett - mondta nyomatékosan David Leavitt, az Utah megyei főügyész, aki hozzátette: fogalma sincs, mit csinált a férfi Skóciában az előtt, mielőtt még az intenzívre került volna, de nagyon hálás a helyi szervek együttműködéséért.

A nem mindennapi történeten mindenki megdöbbent:

- A rendőrség szerint többször megváltoztatta a nevét, a történetét és a személyazonosságát is. A rendőrök megpróbálták ugyan elkapni, de végül nem ők fogták el, hanem a koronavírus - mondta a BBC Scotlandnak Tom White, CBS oknyomozó riportere. Elmondta, a halála körül már akkor sok hamis körülmény felbukkant, például egy asszony, aki akkor a feleségének mondta magát, többeket kért, hogy ne írjanak gyászjelentést a férjéről, haláláról azonban még egy misén is megemlékeztek, azonban a rendőrség már ekkor is gyanította, hogy a férfi életben van: 

- Később megtudtuk, hogy nem csak az állami rendőrség, hanem az FBI is nyomozott az ügyben, hogy akkor él-e, avagy sem - tette hozzá White. A skót rendőrség azóta megerősítette a híreket, eszerint Rossit a nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatták december 13-án, a kiadatása és személyazonosságának bizonyítása azonban hosszabb időt fog igénybe venni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131225_auto_resized.jpg
origo.hu

Félmeztelenül menekült és sikítozott a TV2 egyik modellje - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713258915
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131976_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126996_auto_resized.jpg
life.hu

A verhetetlen túrógombóc 4 titka: így készítsd el!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713258915
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17120112_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában