A nem mindennapi eset kedd reggel, a XIII. kerületi Újlipótvárosban történet: a belvárosi környezethez egyáltalán nem odaillő módon egy rémült vaddisznó vágtatott keresztül a városrészen, a Hollán Ernő és a Hegedűs Gyula utcán. Az állattal többen is összefutottak, mint mondták, az ijedt vad legalább annyira meglepettnek tűnt, mint az őt dermedten figyelő emberek. Beszámolók szerint az állat Budáról érkezhetett és a Margit hídon battyogott keresztül, majd a zebrán - egyébként szabályosan - átkelve egy szempillantás alatt a belváros közepén találta magát. Azt egyelőre nem tudni, merre vette ezek után az irányt, de többek szerint az Árpád-híd környékén próbált visszajutni Budára.
Eközben Kiskunhalas is vadlázban ég, miután a napokban napvilágot látott egy videó, amin egy hatalmas, nagymacskának tűnő állat ballagott keresztül kedélyesen az egyik szántón.
Mára kiderült: valóban nagymacskát észleltek, ami nem más lehetett, mint egy fekete párduc.
– Egyelőre nehéz bármit is mondani, mert nem tudjuk, honnan jött, ki nevelte, milyen az előélete, így nem tudjuk, hogyan reagál bizonyos helyzetekben – magyarázta a Borsnak Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója. Hozzátette, az állatról készült felvételt külföldre is elküldték elemzésre, a kinti kollégák is megerősítették.
Egyértelműen párducról van szó. Viszont az is lehetséges, hogy többé nem találkozunk vele hazánkban.
– Lehet, hogy sosem kerül meg, ugyanis, ha elkezd vándorolni, simán végigmehet úgy az országon, hogy észre sem vesszük – mondta.
Mit tegyünk, ha vaddal találkozunk?
Fekete párduc
Vaddisznó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.