Aktuális

Senkit sem engedett a házába a hétfőn eltűnt kényszerbeteg Erika

Bors

Létrehozva: 2021.12.01.

Továbbra sincs híre szerettükről Rácz Erika családjának, aki hétfőn tűnt el Hódmezővásárhelyről - mára már ők is az utolsó ismert tartózkodási helyén keresik a mentális betegséggel küzdő asszonyt.

Forrás: Facebook

Mint azt tegnap megírtuk, a hódmezővásárhelyi Rácz Erika még hétfő hajnalban ült autóba, hogy hátrahagyott családja számára egy máig ismeretlen helyre induljon – a nő után azóta is kutatnak.

továbbra sincs hír

Négy húga közül a legidősebb, Pászti-Rácz Andrea telefonon mondta el nekünk, hogy a mai napon már édesapjuk, illetve egy másik testvérük is Erika keresésére indult – oda, ahol legutóbb látta egy VÉDA kamera az autójával közlekedő asszonyt.

Az utolsó biztos pontunk az, hogy hétfő reggel 8 óra 50 perckor a Tolna megyei Pörbölynél járt a nővérem"– mondta el a hölgy, hozzátéve, hogy azóta sem kaptak hírt az ötgyermekes édesanyáról.

rögészméi vannak, voltak

Azt már tudjuk, hogy Erika az OCD nevű kényszerbetegségben szenved, mára azonban az is kiderült, hogy ennek legyőzéséhez idén nyáron szakmai segítséget vett igénybe.

Felkeresett egy pszichiátert, majd gyógyszeres kezelése is megkezdődött, aminek következtében javulásnak is indult az állapota"– mesélte Andrea.

Az effajta mentális zavar számtalan alakot ölthet: Erika például szerettei védelmében képtelen volt elfogadni, hogy bármiféle idegen tárgy kerüljön az otthonába – ennek értelmében a családtagjain kívül senki sem léphetett be hozzájuk, és saját gyermekeit is csak azután engedte be a házba, hogy azok még az ajtóban levetkőztek.

Miután a kicsik már odabenn voltak, azonnal fürdeniük kellett, de az utóbbi időben sikerült felülkerekednie ezen a kényszeren, és utóvégre már ő maga is gond nélkül lépte át a küszöböt"

– magyarázta az asszony húga.

további kérdések

Hogy mégis mi állhat a testvére szerint gyógyulófélben lévő Erika hirtelen távozása mögött, egyelőre nem lehet biztosan tudni – Andrea szerint nem kizárható, hogy jelenlegi párjával támadt köztük valamiféle nézeteltérés. Erikáéké ugyanis

klasszikus mozaikcsalád, azaz öt gyermeke három apától született,

akik közül a nő csak a középsővel kötött házasságot – harmadik élettársával egy háztartásban nevelték a négy kisebbet, míg legnagyobb lánya már csak látogatóba járt édesanyjához, ugyanis néhány hónapja az apjához költözött.

Számára valóban a gyermekei jelentettek mindent, akiknek folyamatosan újabbnál újabb élményeket szerzett"

– mondta el Andrea, aki mindkét testvérével, szüleikkel és persze Erika legféltettebb kincseivel együtt várja haza a hétfő óta ismeretlen helyen tartózkodó Erikát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715075111
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715075111
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715075111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715075111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715075111
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?