A Vas megyei Vasváron élő Sándor Levente éppen az unokahúgát fuvarozta haza, amikor a céltól néhány kilométerre lesodródtak a kocsijukkal az útról. A gyerekülésben helyet foglaló hároméves kislány és a biztonsági övvel bekötött sofőr karcolásokkal megúszta, de a hátul ülő felesége kirepült az ablakon. A férfi lelkét szörnyű lelkiismeret-furdalás mardossa, a gyerekeknek pedig valahogy fel kell dolgozniuk a feldolgozhatatlant: az anyukájuk nincs többé.
– Már besötétedett, és valószínűleg egy kicsit többel is mehettem a kelleténél. Hiába vagyok tapasztalt, rutinos sofőr, és hiába voltak téli gumik az autón, egy kanyarban a nyálkás útról lesodródtunk, elveszítettem az uralmat az autó felett. Egy mélyebb árokba borultunk, a kocsi az oldalán pördült meg egyszer. A párom mögöttem ült hátul, nem volt bekötve. Az üvegen keresztül beverte a fejét egy fába és kiesett – emlékezett vissza a könnyeivel küszködve az autót vezető Levente.
– A halálba vittem a párom, ez a legnagyobb büntetés számomra. Aki fogja a kormányt, az felelős mindenért. Nekem semmi bajom nem lett, de bárcsak én haltam volna meg a párom helyett. Próbáltam beszélni hozzá, de már nem tudtam segíteni rajta. Akkor még bíztam benne, hogy túlélheti, de gyorsan elszállt minden remény – sírta el magát a 46 éves férfi.
A baleset után sokáig küzdöttek a nő életéért, végül a székesfehérvári kórházba szállították, ahol másnap reggel elhunyt. A tragikus sorsú Marianna és férje három gyermekükkel, a 6 éves Noémivel, a 11 éves Rékával és a 13 esztendős Flóriánnal éltek szeretetben. A fiú autista és több mentális betegséggel is küszködik, ezért egy speciális iskolába jár, és az átlagosnál is több figyelmet igényel. A mindössze 35 éves édesanyjuk minden szeretetet, támaszt megadott a gyerekeknek, ő volt a család központja, az ő szerepét most a férjének kell átvennie - írta a Blikk.
– A kórházban még elbúcsúzhattam tőle, de életem legnehezebb feladata csak ezután következett. A gyerekeket leültettem, majd elmondtam nekik a szörnyű igazságot, hogy az anyukájuk nem jön haza többé. A kocsi jócskán összetört, de még használható. Viszont én biztosan nem vezetem többé – tette hozzá Levente, aki most egy ideig otthon marad a gyerekekkel, de rövidesen muszáj visszamennie dolgozni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.