Karnyújtásnyira az amerikai álom, magyar focista a sztár a tengerentúlon

Karnyújtásnyira az amerikai álom, magyar focista a sztár a tengerentúlon

gól
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 04. 19:40
Gazdag Dániel hazavágyik az ünnepekre, mégis minél később indulna Magyarországra.
Bors

25. bajnoki meccsén az ötödik gólját lőtte Gazdag Dániel múlt vasárnap a Philadelphia Union focicsapatában. Ezzel tovább halasztotta a szezonjuk végét, és ezzel együtt a hazautazását is az ünnepekre. Válogatott labdarúgónk a Nashville elleni negyeddöntőben volt eredményes. A tizenegyesekkel megnyert meccsel Gazdagék zajos sikert aratva bejutottak az észak-amerikai profiliga (MLS) hétvégi elődöntőjébe (a New York City FC lesz a vasárnapi ellenfelük), de a Borsnak elárulta: ott sem állna meg, többre vágyik.

Gondoltam, ez már a rájátszás, mégsem passzolhatom be egyből – célzott Gazdag lapunknak arra, hogy az első lövési kísérlete megpattant egy védőn, de másodikra már nem hibázott. – Szerencsém volt, hogy jól pattant föl a labda, és be tudtam húzni. Egyébként nagyon jó hangulat volt a meccsen: tűzijáték, füstbombák, szóval odatették magukat a szurkolóink is.

A Honvéddal magyar bajnok és kupagyőztes Gazdag Dániel elmondta: új állomáshelyén sem adná alább, még ha a csapat továbbjutásaival mind későbbre is tolódik a hazautazásuk.

– A New York Red Bulls, majd most a Nashville elleni sikerek miatt mindig tovább húzódik, hogy hazarepüljünk. Ettől függetlenül nagyon remélem, hogy egészen a végéig menetelünk, és meg tudjuk nyerni a bajnokságot. Nagyon nagy sikert jelentene. Persze azt is várjuk már, hogy otthon lehessünk a családdal, de remélhetőleg csak december tizenegyedike (a jövő szombati döntő dátuma – a szerző) után indulhatunk. Ez esetben is Magyarországon tölthetünk majd körülbelül egy hónapot, úgyhogy ez minden szempontból tökéletes lenne – mondta „Gazdi”.

A középpályás 25 évesen már kétszeres édesapa. Első kisfia, Danika még 2016-ban született, a kis Maximot pedig idén szeptemberben már az Egyesült Államokban hozta világra a felesége, Gréta.

Gazdag eddigi legfőbb sikerei

Magyar bajnok: 2016/17 (Honvéd)

Magyar Kupa-győztes: 2019/20 (Honvéd)

Az NB I legjobb játékosa: 2020/21 (Honvéd)

Az év gólja (MLSZ): 2017/18, 2020/21 (Honvéd)

Az év U21-es játékosa (HLSZ): 2017/18 (Honvéd)

MLS-elődöntős: 2021 (Philadelphia Union)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.