Aktuális

Frontális karambolban életét vesztette a 46 éves magyar színész - máig siratják rajongói

Bors

Létrehozva: 2021.11.28.

Azt mondták rá: a "bohém forradalmár”. Sorsában ez a rövid élet lehetett megírva. Öntörvényű volt, nyitott házasságban élt és habzsolta az örömöket. Bubik Istvánra emlékezünk.

Forrás: Újságmúzeum

2004. november 28-án, egy ködös vasárnap hajnalban az őstehetségnek számító bohém színművész Bubik István beült régi kocsijába Szolnokon, és elindult haza. Nem sokkal később egy frontális karambolban vesztette életét. A tragédia az egész országot megrázta, mert a színész csupán 46 éves volt.

Két lány apja, egy színészóriás, egy forradalmár lelte halálát a 4-es úton. Egyetlen pillanat műve volt az egész, azonban kiderült boncoláskor, hogy Bubik ittasan szállt be kocsijába, és a biztonsági öve sem volt bekötve. Annyi bizonyos: sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a mentők a kiérkezésükkor már nem tudtak mit tenni.

Bubikot két nő is gyászolta annak idején, hiszen a színész felesége, Rémi Tünde mellett szeretőt is tartott, sőt mindkét kapcsolatából volt közös gyermek is.

Bubik Istvánról nem tudják sokan, de nem volt gazdag ember, gyűlölte a pénzhajhászást. Ezzel is magyarázható, hogy végzetét okozó kocsija is egy 36 éves bogár volt, melytől nem volt hajlandő megválni. Kevés filmszerepet vállalt, azonban két szinkronszerepe is felejthetetlenre sikerült: Stallonénak adta a hangját a Rockyban, és az ő hangján szólalt meg a Forrest Gumpban Tom Hanks is.

https://youtu.be/7qNlGHMLQdU

Ha nem ül be azon a hajnalon a kocsiba, máig csodálhatnánk, most novemberben lenne 63 éves.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek