A politikus úgy fogalmazott, a kormány álláspontja ebben a kérdésben ismert: el kell menni a gyermekvédelmi népszavazásra, és ott mind a négy kérdésre nemmel kell válaszolni.
A négy kérdés:
• Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?
• Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
• Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
• Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője beszélt arról is, hogy a népszavazás mellett a koronavírus-járvány elleni oltások fontosságára fog buzdítani a kormány az elkövetkező időszakban.
Azt mondta: minden eszközt be fognak vetni ahhoz, hogy január végéig a már beoltottak 70 százaléka a harmadik oltást is megkapja. Ugyanakkor jelezte: az oltás kötelezővé tételét nem tartja célravezetőnek, szerinte a minél több emberhez eljuttatott tájékoztató kampányoknak, a személyre szóló üzeneteknek van hatásuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.