Aktuális

Félholtra vert egy tinédzsert egy idegen család az étteremben

Bors

2021. november 28. vasárnap 22:30

Egy tinédzser lánynak eltört az orra és szörnyű zúzódásokat szenvedett, miután egy idegen őrült család,- köztük egy terhes anyuka,- súlyosan bántalmazta egy étteremben.

A 14 éves iskolás lány, Frankey az eset óta retteg kimenni az utcára. A fiatal lányt ugyanis egy feldühödött család támadta meg a napokban egy lakhelyéhez közeli étteremben.

A tizenéves lánynak a támadás következtében eltört az orra és kék, zöld foltok vannak az arcán mindenütt.

Frankey egy barátjával vacsorázott a Riverbank Chinese Buffetben, a norwichi Riverside-ban, amikor állítólag az öt felnőtt, két tinédzser és két gyerek – akik körülbelül hét évesek voltak – megtámadták.

Az incidens akkor vette kezdetét, mikor a lány vacsorapartnere megemlítette, hogy a szomszéd asztalnál ülő lány mennyire hasonlít az egyik közös ismerősükre és, hogy mennyire csinos.

Ezt az illető lány,- aki családja körében vacsorázott,- meghallotta és amikor kimentek az étteremből, kérdőre vonta Frankey-t, hogy miért beszélnek róla.

A fiatal pár megpróbálta elmagyarázni, hogy nem róla beszéltek, csak egy ismerősüket juttatta eszükbe, de ekkor a dühös lány anyukája a háttérből elkezdett ordibálni.

-Üsd meg őket, csak üsd meg őket.

Ekkor támadta meg Frankey barátját a lány. A tinédzser megpróbált barátja védelmére kelni, de többször is arcon ütötték, aminek következtében eltört az orra.

Nem sokkal a verekedés kirobbanása után a támadó egész családja lincselni kezdte őket.

-Az egyik férfi elkezdett rángatni, lefogta a kezem és azt kiabálta, hogy „Gyere, itt a lehetőség”.- emlékezett vissza a történtekre Frankey.

Eközben a lány barátját a falhoz lökte egy terhes nő, aki szintén az említett családhoz tartozott. Ekorra már a kezdeti „verekedés” káoszba torkollott, és szinte az összes felnőtt belekeveredett.

-Még egy hétéves gyerek is rugdosott, miközben nevetgélt, mintha vicces lenne- mesélte a lány, akit nagyon megviseltek a történtek.

Elmondása szerint egyetlen arra járó sem segített nekik, annak ellenére, hogy a dulakodás egy lakott területen zajlott, ahol egy nyüzsgő kocsma, mozi és trambulinpark is van.

Az egyik szemtanú azt mondta a helyi híreknek, hogy azért nem segített, mert barátaival azt feltételezték, hogy a verekedésben részt vevő három felnőtt férfi biztonsági őr volt, akik ki akarták dobni a négy tinédzsert az étteremből és most rettenetesen érzik magukat, hogy nem segítettek.

Végül egy kedves házaspár segített a fiatalokon és elvitte a lányokat egy közeli tekepályára, ahol felhívták a rendőrséget.

További cikkek

Covid

Müller Cecília: Tízből kilenc megbetegedést már az omikron variáns okoz - videó

Stop

Ennek a 4 intézkedésnek nagyon sok magyar fog örülni

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Mérhetetlen csalódottság van bennem – Nagy László

ripost.hu

Covidos kismama: először szólalt meg Szilvia, aki mélyaltatásban hozta világra gyermekét

origo.hu

Meghalt Michel Subor, Godard A kis katona című filmjének sztárja

magyarnemzet.hu

Sírva vallotta be a kőműves, hogy megölte a családapát

kisalfold.hu

Elérhetetlenek a Győrben Közlekedünk videói - megkérdeztük, mi történt az oldallal

origo.hu

Minden emberben van egy "halálóra", ami előre megmutatja, mikor hal meg

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Ljubomir Vranjest menesztették a szlovének

vg.hu

Perre készül az Omega gitárosa

origo.hu

Nagyon ritka, százmilliókat érő autókincset találtak egy elhagyatott pajtában

ripost.hu

A szerencse forgandó, de ennek a 3 jegynek idén nem lesz oka panaszra

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Kisebb katasztrófa, hogy a magyar válogatott kiesett – Kentin Mahé

origo.hu

Tom Hanks svéd filmsiker amerikai remake-jében szerepel