Súlyos betegségre hivatkozva csalt ki pénzt egy anya-fia páros Nyíregyházán

Súlyos betegségre hivatkozva csalt ki pénzt egy anya-fia páros Nyíregyházán

csalás
PUBLIKÁLÁS: 2021. október 26. 11:45
160 embertől több mint 13 millió forintot csalt ki egy anya és a fia, azt állítva, hogy a fiú daganatos beteg
Bors

Kitalált daganatos betegségre hivatkozva csalt ki pénzt mások zsebéből egy anya és fia. A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a 60-as éveiben járó anya és a büntetett előéletű fia 2017-ben közösen elhatározták, hogy magánszemélyeket, cégeket, illetve egy daganatos betegeket támogató alapítványt keresnek meg telefonon azzal, hogy a fiúnak különböző daganatos betegségei vannak, és műtétre, gyógyszerek kiváltására, egészségügyi ellátások fedezetére adományt kérnek. A fiúnak valójában semmi baja nem volt, de a páros íj módon próbálta munka hiányában megélhetésüket biztosítani - írja az Ügyészség. A telefonhívásokat az anya bonyolította, aki könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állítva, a fia meghal, ha nem kap segítséget. Nagyjából 5 ezer forinttól több 100 ezer forintig terjedő adományokat utaltak az anya és a fiú bankszámláira. Az ügyészség 160 rendbeli csalással és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az anyát és fiát. Amennyiben elismerik tettüket, az anyával szemben 2 év börtön- és 100 ezer forint pénzbüntetést, a fiúval szemben pedig 3 év börtönbüntetést és szintén 100 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a bíróság.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.