Ligeti Zsuzsa, egy budapesti nyolcosztályos gimnázium tanára elmondta, hogy a hivatalos tájékoztatás szerint nagyjából a járvány előtti időszakhoz hasonlóan fog kezdődni az új tanév. Ez a magas átoltottsági aránynak köszönhető, és annak, hogy a gyerekek és a pedagógusok többsége megszerezte a védettséget.
A pandémia enyhébb időszakaiban szokásos higiéniai szabályok érvényesek az oktatási intézményekben, például a korábban kihelyezett kézfertőtlenítőket rendszeresen feltöltik: a bejáratoknál, a tantermek, könyvtárak, az ebédlők és egyéb helyiségek ajtajához közel. Az oktatás előtt magas hatásfokú fertőtlenítőszerrel takarítják a padokat, asztalokat, székeket, kilincseket, villanykapcsolókat, padlót, a mellékhelyiségeket, a számítógépes billentyűzetet és egeret, ezzel megakadályozzák a szennyezett felületek érintése utáni terjedést. Tanítás után alaposan átszellőztetik a termeket, folyosókat, ami azért fontos, mert a koronavírus fertőzés köhögéssel vagy tüsszentéssel nyálcseppekkel kerül a levegőbe. A padokat legalább egyméteres távolságban célszerű elhelyezni, ahol ez lehetséges. A távolságtartásra figyelmeztető táblák a legtöbb intézményben kint maradtak.
Prof. dr. Tóth Sándor virológus a Borsnak elmondta, a legnagyobb biztonságot az jelentené, ha a diákok 80 százaléka beoltatná magát. Addig is az alapvető higiéniai szabályok betartásával lassíthatjuk a fertőzés terjedését, aminek a kézhigiénia kiemelten fontos eleme. A kézfertőtlenítés és a szappanos kézmosás továbbra is javasolt, ugyanis a koronavírus eddig ismert változatainak mind lipidburka van, a szappanos kézmosással ezt a lipidburkot sértjük fel, és így elpusztul a vírus. A kézmosás legalább fél percig tartson.
1. A tenyerünkbe nyomott szappant habosítsuk fel!
2. A kézhátunkat is dörzsöljük meg!
3. Az ujjak közét mossuk meg tenyerünk összedörzsölésével, majd az egyik-másik tenyerünket a kézhátunkra helyezve nyitott ujjakkal!
4. Az ujjak hátoldalát fél-félököl szerű kézmosással, a hüvelykujjat külön mossuk meg!
5. Az ujjbegyek összeérintésével a tenyérhajlatba dörzsölve tisztítsuk meg az ujjak hegyét!
6. Langyos vízzel mossuk le a szappant! Papírral töröljük meg a kezünket és ezzel zárjuk el a csapot, így elkerülhetjük, hogy az esetlegesen szennyezett felülethez a tiszta kezünkkel hozzáérjünk!
A kézszárítók nagy arányba juttatják a levegőbe a baktériumokat, ezért a papírral történő kéztörlés csökkenti a baktériumok terjedésének a kockázatát.
Óvodásoknak, kisiskolásoknak: Fontos a kézmosásra figyelmeztető illusztrációk kihelyezése, játékos formában tanítsuk meg nekik a kézfej, tenyér és az ujjak alapos beszappanozását, és meleg vízzel történő lemosását. Hívjuk fel a figyelmüket a mellékhelyiségek használata előtt és után, az étkezés előtt és utáni kézmosás fontosságára, amit többször ismételjünk el, hogy természetes szokássá válhasson.
Lehetőleg zsebkendőbe tüsszentsünk, amit utána kidobunk. Ha a kezünkbe tüsszentettünk, azonnal mossunk kezet, vagy használjunk kézfertőtlenítőt. A kicsiket inkább a könyökhajlatba való tüsszentésre szoktassuk rá. Alapszabály, hogy köhögés, tüsszentés előtt takarjuk el a szánkat.
A legfontosabb, hogy ne engedje a szülő a gyereket iskolába, ha bármilyen koronavírusos tünetet produkál, az iskolai dolgozókat szintén erre kéri az emberi erőforrások minisztériuma.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.