Aktuális

3 nyomós érv, hogy miért fontos még mindig a maszkviselés

Bors

Létrehozva: 2021.06.11.

Egyesek számára bosszantó, mégis életet menthet.

Forrás: Pexels

Sokak számára okozott bosszúságot, hogy mindenhol kötelezően viselni kellett az orrot és szájat eltakaró maszkot a koronavírus-járvány alatt, ám a kedvező átoltottsági aránynak köszönhetően a korlátozások enyhültek, ezért szabadtéren már nem szükséges a maszkviselés.

Azt azonban csak kevesen gondolnák, hogy ez a járványmegelőzés egyik legfontosabb része.

A járvány harmadik hullámát sikeresen letörtük, ám ez nem jelenti azt, hogy a vírus eltűnt – ezért is fontos egyes védelmi intézkedések – mint a megfelelő távolságtartás, a rendszeres kézmosás és -fertőtlenítés, valamint a maszkviselés – további alkalmazása. Szakemberek szerint több okból is fontos megértenünk, utóbbi miért elengedhetetlen része a járvány elleni védekezésnek.

Megakadályozza a vírus terjedését

Tünetek nélkül senki sem tudhatja biztosan, hogy megfertőződött-e koronavírussal, vagy sem. Maszkviseléssel megóvhatsz másokat a vírus továbbadásától, ugyanakkor önmagad is megvéded a megfertőződéstől. Sosem tudhatod, mikor lépsz kapcsolatba egy tünetmentes beteggel, ám a maszkok megvédenek a vírustól.

Csökkenti a tömeges megfertőződést

Ha valamennyien betartják az óvintézkedéseket – köztük a maszkviselésre vonatkozó szabályokat –, kisebb eséllyel következik be tömeges megfertőződés. A maszkviselés csökkenti a vírus terjedését, közösségben történő alkalmazása tömegeket képes megóvni.

Ellapítja a járványgörbét

Amint a beazonosított fertőzöttek száma csökkenni kezd, és a korlátozások emiatt enyhülnek, az emberek nagyobb bizalommal fordulnak azokhoz az eszközökhöz, amelyekkel ezt elérhettük: ilyen az oltás és a védelmi intézkedések is. A bizalommal a hajlandóság is megnő ezek igénybevételére, aminek köszönhetően a fertőzés terjedésének mértéke csökken, ahogyan a beazonosított esetek száma is.

A vakcina életet ment

Magyarországon minden alkalmazott vakcina védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. A kormány arra törekedett, hogy minél több vakcina álljon rendelkezésre, hogy minél előbb, minél több embert be lehessen oltani és újraindíthassuk az életet. A védőoltás ingyenes és önkéntes, így mindenképpen érdemes rá regisztrálni, itt a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. Mindenki sorra fog kerülni, aki online vagy postán regisztrált. A védőoltás életet ment.
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek