Aktuális

Brutális: Úgy fejbe vágták az 5 éves fiút, hogy belehalt - oszló testére egy hotelszobában találtak rá

Bors

Létrehozva: 2021.06.10.

A kicsi fiú oszló holttestét egy texasi hotelszobában találták meg.

Forrás: FACEBOOK

A Samuel Olsonként azonosított halott gyermek boncolása során egyértelművé vált, hogy a fiúval a fejére mért tompa ütés végzett - írja a Crime Online. A fiú halálának ügyében letartóztatott asszonyt, Theresa Balboát a rá nézve

terhelőnek számító bizonyíték, egészen konkrétan a hulla eltűntetési szándékával vádolták meg

a Harris megyei bíróságon - úgy tűnik, közel sem alaptalanul. Samuel eltűnéséről és a gyilkosságról a Bors is beszámolt korábban. A sporttáskába gyömöszölve megtalált, ragasztószalaggal szorosan körbetekert kisfú ügye mindenkit megrázott.

borzalom

A nőt egy Houstontól uszkve 200 kilométerre fekvő texasi kisváros, Jasper egyik hotelében fülelték le a zsaruk még múlt hét kedden, miközben

a lakosztály egy másik szobájában Samuel fiatal holtteste csendben oszladozott.

Balboa már feltételezett tette elkövetésekor is óvadék ellenében volt szabadlábon: korábbi bántalmazási ügyében ráadásul a fiú apja, Dalton Olson volt az áldozat. A férfi azt követően jelentette be fia eltűnését, hogy május 27-én volt kedvese, vagyis Balboa közölte vele, hogy

Samuel anyja és egy rendőrnek öltözött férfi felszólította őt, hogy adja át nekik a gyermeket.

Az ex-szerető a rendőröknek is ugyanezt mondta el, a fiú anyja azonban kétséget kizáróan bizonyította, hogy a nőnek minden szava hazugság.

BARÁTSÁG

Az igazság ezzel szemben az, hogy Balboa már egy május 10-i telefonbeszélgetésben elkotyogta a lakótársának, hogy Samuel bizony meghalt. A hű barát ezután a hulla mozgatásában segített a nőnek, így

a fiú teste először egy kádba, majd egy konténerbe került.

És ugye minek valakinek ellenség, ha ilyen barátai vannak: Balboát végül egy másik hozzá köthető ismerős dobta fel, így csaptak le a rá az akkorra már a hotelbe szállított Samuel mellett. A nő két folyó ügyében összesen 600 ezer dolláros, azaz cirka 190 millió forintos óvadék van érvényben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17148425_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezért kérik el a személyidet az Aldiban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153388_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gabnai Csaba, az ország dúsgazdag vállalkozója: "megalapozottan néztek napszámosnak"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17152307_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Eddig szidták érte, most fél Európa Magyarország útját választotta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17149944_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mutatjuk, mit kell tenni most a málnával, hogy nyáron szuper termés legyen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153606_auto_resized.jpg
vg.hu

Hatalmas bajban Ukrajna, az oroszok még az amerikai fegyverek érkezte előtt áttörhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27337_resized.jpg?avcount=1713849311
origo.hu

Meglepő dolgot tett a súlyos beteg Károly király

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17151439_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 22-28.: a Skorpió telihold segít az elengedésben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17150605_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fényképes bizonyítékot hozott a jövőből egy időutazó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713849311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147642_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17153981_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját Ördög Nóra a hotelszobában: amit ott látott, az agyába égett örökre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/RpK43kOjPm17KZpBfnCH32ag2ofUfOeH_U2NmxctGEU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmOTRiYWU4OWExMjQ3N2I5NDk2ZmE5NmY5OTcwODk5.jpg
Emberölés

Elképesztő, mivel védekezik a férjét szíven szúró demecseri édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/netYebUjrgmZbsRFr0R9fYtvjyS1C31K5UFH_RR30Z4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1NWJhYmE0ZGExNjQyMTQ4M2JhOTg0Y2JjNTAyODUz.jpg
tragédia

Pokoli nap Magyarországon: két halálos tűz is életet követelt