A hostel kínai tulajdonban állt, a vádlott kanadai, az áldozat görög, a szemtanúk japánok, németek és hollandok, az ügy egyetlen magyar résztvevője az a prostituált, aki miatt valójában kialakult a végzetesnek bizonyuló balhé.
A 25 éves kanadai férfi még 2017. június 3-án hajnalban egy józsefvárosi hostelben összeszólalkozott egy görög turistával, aki szintén ott szállt meg. A vádirat szerint az 56 éves görög férfi először a szolgáltatásokon vitázott össze egy prostituálttal, a kanadai férfi ebbe avatkozott bele, amikor a zárt ajtót feltörve brutálisan helyben hagyta a görögöt. Aztán az épület előterében egy rúgással és taposással valósággal kivégezte.
A kiérkező mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, azonban a férfi életét már nem tudták megmenteni. A rendőrök miután azonosították az elkövetőt, még aznap elfogták, és halált okozó testi sértés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi azóta házi őrizetben volt.
A csütörtöki tárgyalásra lábbilincsben, a barátai társaságában érkezett. Az ügyészség korábban három és fél évet javasolt a büntetésének, így az erős, sportos testalkatú férfi joggal reménykedhetett abban, hogy ennyivel megússza.
– A bíróság megállapította, hogy a vád tárgyává tett cselekmény másként is minősülhet, erre figyelemmel az ügyész a halált okozó testi sértés bűntettéről emberölés bűntettére módosította a vádat, illetve indítványozta a vádlott letartóztatását – tájékoztatott megkeresésünkre dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője. Hozzátette: a bíróság a kényszerintézkedést el is rendelte, a döntés ellen a vádlott és védője fellebbezéssel élt.
Az áldozat családja mélységesen felháborodott, hogy néhány évvel megúszhatja a támadó, így a fejlemények egy kis megnyugvást jelentenek számukra.
– A hozzátartozók traumaként élték meg az eredeti minősítést. Az ügyészség vádmódosítása és a bíróság döntése a letartóztatásról olyan fejlemények, amelyek ideiglenes megnyugvást biztosítanak a család számára – szögezte le a Borsnak dr. Tran Dániel, az áldozat családjának sértetti jogi képviselője.
Információink szerint az eljárás során a vádlott először fejezte ki sajnálatát, de a terhére rótt cselekményt most sem ismerte el. Az ügyben a bíróság hivatalból, később tűz tárgyalást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.