Így esett egymásnak a két LMP-s

Így esett egymásnak a két LMP-s

hangfelvétel
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 25. 19:25
Bors

Nyilvánosságra került egy hangfelvétel azokról a pillanatokról, amelyeken Hadházy Ákos, az LMP lemondott társelnöke és a párt orszűggyűlési képviselője, Sallai Róbert Benedek csörtéje hallható.

A YouTube-ra felkerült néhány másodperces felvételen a 16 másodpercnél érthetően hallható, ahogy Sallai káromkodva támad Hadházyra.

"B*zdmeg, ne mosolyogjál, mert pofánba*zlak" – hangzik el a mondat Sallaitól, majd hallatszik egy szék nagy csattanása. 

Mindez a párt etikai ülésén hangzott el, amit az egyéni jelöltek visszalépése miatt indítottak. Az ülés egyik résztvevője megpróbálta csitítani a feldühödött LMP-s képviselőt, és erősen kiabálta, hogy "Robi, Robi", de hatástalan volt.

Ezután Sallai még vélhetően Hadházynak címezve odavetette, hogy "hülye seggfej". Sallai megfogta Hadházy székét is, majd a földre lökte, az LMP-s politikus ezután kórházba került.

A viselkedéséért Sallai később bocsánatot kért, de azt állította, nem ütötte meg Hadházyt. A renitens Sallai ellen a párt fegyelmi eljárást indított és bár felszólították, azonnal mondjon le titkári pozíciójáról, ezt azóta sem tette meg.

Ezért az elnökség több tagja lemondott, hogy rendkívüli tisztújítást tartsanak a balhé miatt. Hadházy a választás éjszakáján döntött úgy, hogy végül lemond társelnöki pozíciójáról, országgyűlési mandátumot egyelőre nem adja vissza.

A felvételt itt hallgathatja meg:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.