Az Egyesült Államok kész előfeltétel nélkül tárgyalni Észak-Koreával

Az Egyesült Államok kész előfeltétel nélkül tárgyalni Észak-Koreával

Észak-Korea
PUBLIKÁLÁS: 2017. december 13. 08:46
Bors, MTI

Az Egyesült Államok kész előfeltételek nélküli, közvetlen, előzetes párbeszédet folytatni Észak-Koreával - jelentette ki kedden Rex Tillerson amerikai külügyminiszter az Atlantic Council washingtoni agytrösztben mondott beszédében.

A Reuters hírügynökség értékelése szerint a tárcavezető bejelentésével eltávolodni látszik az eddigi amerikai politikától, amely a párbeszéd előfeltételekén megkövetelte, hogy a phenjani rezsim feladja nukleáris- és rakétaprogramját.

Miközben Tillerson ismételten megerősítette Washington álláspontját, miszerint az Egyesült Államok elfogadhatatlannak tartja, hogy Észak-Korea atomfegyverekkel rendelkezzék, leszögezte: "Készen állunk a párbeszédre, amikor ők is készen lesznek". Ugyanakkor ehhez Phenjannak is úgy kell tárgyalóasztalhoz ülnie, hogy kész legyen az irányváltásra nukleáris és rakétaprogramjával kapcsolatban - tette hozzá.

"Egyszerűen csak üljünk össze"

- mondta Tillerson, felvetve egy új diplomáciai kezdeményezést a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítésére. "Beszélhetünk az időjárásról is, ha akarják. Szót ejthetünk arról is, hogy a tárgyalóasztal kerek legyen vagy négyszögletű. Aztán nekiállhatunk egy útiterv kidolgozásához, hogy hová szeretnénk eljutni" - mondta Tillerson jelezve, hogy a kezdeti kapcsolatfelvételek alkalmával lefektetnék a későbbi hivatalos tárgyalások alapelveit.

Egyelőre nem világos, hogy Tillerson, akinek befolyása látszólag megrendült az amerikai kormányzatban, rendelkezik-e Donald Trump támogatásával egy ilyen jellegű diplomáciai kezdeményezéshez. Tillerson azt állította, az amerikai elnök támogatja álláspontját, ugyanakkor pedig Sarah Sanders fehér házi szóvivő időközben közölte:

Trump Észak-Koreával kapcsolatos álláspontja mit sem változott.
„Észak-Korea nemcsak Japánnal, Kínával és Dél-Koreával, de az egész világgal szemben is nem biztonságos módon viselkedik”– fogalmazott Sanders, aki szerint a kommunista rezsim cselekedetei legfőképpen saját magára nézve károsak.

November végén Rex Tillerson Pekingben nyilvánosan elismerte, Washington több csatornán közvetlen kapcsolatban áll Phenjannal, Trump viszont a Twitteren közzétett üzenetében akkor azt javasolta a Kínában tárgyaló külügyminiszterének, hogy ne vesztegesse idejét diplomáciai tárgyalásokra Észak-Koreával.

Észak-Korea is világossá tette, nem érdekelt a tárgyalásokban Washingtonnal, míg nem fejleszt ki olyan nukleáris robbanófej hordozására képes ballisztikus rakétát, amellyel elérheti az Egyesült Államokat. Szakértők szerint az észak-koreai vezetés még nem rendelkezik ilyen eszközzel, mindemellett a phenjani rezsim – állítása szerint – sikeres kísérletet hajtott végre november végén a Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű rakétájával, amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét.

Tillerson szerint az Egyesült Államok az Észak-Korea elleni nemzetközi szankciók végrehajtásának szigorításán van, különös tekintettel a Kína által foganatosítható további büntetőintézkedésekre. Mint mondta, az amerikai hadsereg minden eshetőségre, bármely észak-koreai fenyegetéssel szemben felkészült. A miniszter kiemelte, Washington arról is egyeztetett Pekinggel, miként lehetne biztosítani az észak-koreai atomfegyvereket egy válsághelyzetben. Washington egyben biztosította a kínai vezetést, hogy amennyiben szükségessé válna és amerikai csapatok kelnének át észak-koreai területre, később ki is vonulnának onnan - tette hozzá Tillerson, hangsúlyozva, az Egyesült Államok a válság békés, tárgyalásos rendezését részesíti előnyben.

Phenjan nem kötelezte el magát

Magas rangú észak-koreai tisztségviselők nem kötelezték el magukat a Koreai-félszigeten kialakult feszültségek enyhítését szolgáló tárgyalások mellett a múlt heti phenjani látogatása alatt - mondta kedden Jeffrey Feltman, a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettese. Feltman mindemellett reményét fejezte ki, hogy nyitva maradt a lehetőség a tárgyalásos rendezés előtt.

Az ENSZ-főtitkár helyettese a világszervezete Biztonsági Tanácsának zárt ajtók mögötti ülését követően beszélt a sajtó képviselőivel. Jeffrey Feltman a világszervezet 2010 óta legmagasabb rangú tisztségviselője, aki az elszigetelődött kommunista országba utazott. A diplomata mások mellett tárgyalt Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Úgy fogalmazott, ez volt az eddigi legfontosabb diplomáciai küldetése.

„Idő kell nekik, hogy feldolgozzák és fontolóra vegyék, miként válaszoljanak üzenetünkre” – mondta Feltman, aki szerint Ri Jong Ho egyeztetéseikről tájékoztatja Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.