Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól

Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 22. 20:44
Bors

Az M1 információi szerint a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB vezetőjének találkozóján az a közös elhatározás született, hogy visszalépünk, mert a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak - írja a Hiradó. Nem engedhetjük meg, hogy egy elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot fenn tartsunk.

Ezért a tárgyaló felek szerint csak az lehet a felelős döntés, hogy a főváros és a MOB visszalép a pályázattól.

Tarlós István főpolgármester később hivatalosan is megerősítette a hírt, majd elmondta: a találkozó során az ő javaslata is az volt, amit a kormány is javasol, hiszen egység nélkül valóban nincs értelme próbálkozni és az ország tekintélyét csorbítani, esetleg lejáratni.

Az elfogadott kormányhatározat pedig megállapította: “Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli” – áll a kormány szerdai ülésén elfogadott szövegben.

A határozatban azt is leszögezték, csak olyan városnak van esélye elnyerni, ahol a kérdésben egyetértés van. A budapesti olimpiai pályázat visszavonását tanácsolta a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapestnek a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció – közölte Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Fidesz-elnökség nevében szerda este.

Kósa szerint az ellenzék többször is hazudott mindenkinek az olimpiarendezés ügyében. Szerinte az ellenzék célja az volt, hogy egy súlyos nemzetközi presztízsveszteségbe hajszolja bele a fővárost és az országot

A Momentum Mozgalom reagálása

"A magát nemzetinek hazudó kormány most vette semmibe 266 ezer választópolgár akaratát és gyáván elfutott" - áll a közleményben, amelyet a Momentum Mozgalom most adott ki, miután értesültek a kormány szerda esti határozatáról. Fekete-Győr András ehhez a helyszínen azt tette hozzá, hogy az emberek haragosak lesznek, mivel az emberek átlátnak a szitán, hogy Orbán Viktorék gyávák voltak - írja a HVG.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.