Vállalta a szervezet a nizzai terrortámadást – öt embert tartóztattak le

Vállalta a szervezet a nizzai terrortámadást – öt embert tartóztattak le

terrortámadás
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 16. 14:20
A francia ügyészség és az Iszlám Állam is megszólalt a 84 ember életét követelő támadás után.
Bors

Öt embert tartóztatott le a francia rendőrség azzal, hogy közük volt a csütörtök éjjeli, nizzai terrortámadáshoz – jelentette be a francia ügyészség. Kettőt már pénteken, három gyanúsítottat pedig szombaton fogtak el – írta a francia Le Monde.

Mohamed Lahouaiej-Bouhlel egy teherautóval hajtott Nizzában a francia forradalom kitörését ünneplő tömegbe.

Az Iszlám Állam a hozzájuk köthető Amaq hírügynökségen keresztül közölte: „Ő arra a felhívásunkra reagált, amelyben az Iszlám Állam ellen harcoló országok állampolgárainak megtámadását kértük.”

Lahouaiej-Bouhlel 84 embert ölt meg, ebből 10 gyerek volt. További 202 ember sérült meg, ebből 52-en továbbra is kritikus állapotban vannak.

A 30 ezer ünneplő között rengeteg turista volt, az áldozatok között van három algériai, egy tanár és egy tanuló Németországból, három tunéziai, két vájci, két amerikai, egy-egy ukrán, örény és orosz. 

Egy magyar lány is megsérült, lapunknak nyilatkozott a tragédiáról. Erről itt olvashatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.