Aktuális

Negyvenöt H1N1-fertőzött van Magyarországon

M. S.

Létrehozva: 2015.02.24.

A Bors arra volt kíváncsi: fel kell-e készülni a betegség járványszerű terjedésére, s mennyire veszélyes ez a vírustörzs?

Életveszélyes állapotban fekszik egy szegedi kórház intenzív osztályán egy H1N1 vírussal fertőződött férfi – írta meg a szerdai Bors. Lapunk arra volt kíváncsi: fel kell-e készülni a betegség járványszerű terjedésére, s mennyire veszélyes ez a vírustörzs?

Tengelits András, az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalának kommunikációs vezetője a Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztályra hivatkozva közölte: ahogyan a korábbi szezonokban sem volt szükséges „karantén” elrendelésére, úgy a mostani eset kapcsán sincs szükség a környezettel, hozzátartozókkal kapcsolatos intézkedésekre.

– A Szegeden megbetegedést okozó H1N1 nem új törzs. Az idei szezonban nagy az influenzaaktivitás, azonban az influenzavírusok közül a H3N2 dominál, ez okozza a legtöbb megbetegedést. A szezonban eddig beérkezett 1160 mintából 371-ben ezt az altípust mutatták ki, a H1N1 vírus jelenlétét 45 mintában igazolták. Ugyanakkor kétségtelen, hogy az influenza A vírus nagyon változékony, így bármikor kialakulhat egy új törzs, melyre mindenki fogékony, és ez akár világjárványt is okozhat – tette hozzá Tengelits.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya