Magyarokkal forgatják a Ben-Hurt

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 09. 09:00
Hatalmas megtiszteltetés ért két magyart. A 11 Oscar-díjjal jutalmazott Ben-Hur című film újraforgatásán szerepelhet a bugaci világbajnok fogathajtó Juhász László és fia.
H. Z.

Több mint negyven lóval indult a dél-olaszországi Materába a bugaci világbajnok fogathajtó Juhász László és fia, illetve több csikós, akikkel együtt a Ben Hur újraforgatásán vesznek részt. A Bors Olaszországban érte utol ifjabb Juhász Lászlót.

– Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy itt lehetünk. Nagyon sokáig csak a negyedik helyen álltunk a különféle nemzetek sorában, akik esélyesek voltak arra, hogy szerepelhessenek a filmben. Amikor kiderült, hogy a spanyolok úgy próbálják elhalászni előlünk a munkát, hogy készítettek egy videót, egy kaszkadőr barátom segítségével mi is leforgattunk egy rövid anyagot, ami egyértelműen meggyőzte a rendezőt – mondta a Borsnak ifj. Juhász László.

A bugaci világbajnok és fia már több nagy sikerű filmben is feltűnt. Ifj. Juhász László elsőként a Mennyei királyság című film főszereplőjének, Orlando Bloomnak volt a dublőre, de helyettesítette Johnny Deepet is.

– A május végéig tartó forgatáson mi csináljuk majd a kocsiversenyeket. A hétvégéink szabadok lesznek, ám én többször hazajövök majd, mert hatvannégy darab szerszámot is le kell gyártatnunk – mondta a híres hajtó. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.