Hét hosszú hétvége lesz jövőre

hosszú hétvége
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 30. 13:30
Idén és jövőre is hosszú hétvége követi a szilvesztert. 
Bors

Akárcsak tavaly és idén, jövőre is három munkanap-áthelyezés lesz. Így 2015-ben hét hosszú hétvégének örülhetünk. Az új évet jövőre és 2016-ban is hosszú hétvégével kezdhetjük, így nagyot bulizhat szilveszterkor a többség.

Idén még egy munkanap-áthelyezés van hátra: október 18-án, szombaton kell dolgozni azért, hogy aztán 23-ától négy napot családjukkal tölthessenek az általános munkarendben foglalkoztatottak. Így előre ledolgozzák október 24-ét, pénteket. Jövőre három munkanap-áthelyezés lesz, ezekkel együtt hét hosszú hétvégére készülhetünk.

2015-ben mindjárt négynapos hosszú hétvégével kezdődik az év: január 1. és 4. között nem kell dolgozni. Viszont 2-a helyett január 10-én, szombaton igen. Augusztus 20. és 23. között szintén négynapos hétvégének örülhetünk, a pénteket, 21-ét kell majd előre, augusztus 8-án, szombaton ledolgozni. December 24-ét is szabadnapnak nyilvánította a rendelet, így a karácsonyi pihenés csütörtöktől vasárnapig tart majd.

A 24-ei csütörtök helyett 12-én, szombaton kell munkába menni. Húsvét- és pünkösdhétfőnek köszönhetően is lesz hosszú hétvége. Május elseje és október 23-a jövőre péntekre esik, ezek háromnapos hétvégék lesznek. Március 15. és november 1. viszont 2015-ben vasárnapra esik. 2016 is hosszú hétvégével indul majd, mivel január 1-je akkor péntekre esik.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.