Aktuális

Vezekelni akar a tárnoki milliomos gyikos

P. Gál Judit

2014. április 14. hétfő 08:26

A tárnoki betonozós gyilkossággal gyanúsított férfi megtiltotta, hogy óvadék kiszabását, vagy házi őrizet elrendelését kezdeményezze ügyvédje. C. Zoltánt, aki korábbi, több mint 100 milliós lottónyereményéből könnyedén kifizethetné az óvadékot, nemrég újra kihallgatta a rendőrség.

Újabb közel tízoldalas vallomást tett Zoltán – nyilatkozta a Borsnak Parti Ágnes ügyvéd. – Ez a kihallgatás – úgy gondolom – elsősorban azt akarta tisztázni, hogy erős felindulásból történt-e az emberölés. Az ügyvédnő lapunk kérdésére elmondta, bár úgy érzi, eséllyel indítványozhatta volna óvadék kiszabását, vagy házi őrizet elrendelését az ügyfelével szemben, C. Zoltán határozottan megtiltotta ezt.

– Nagyon zárkózott, tele van bűntudattal, a környezetével is nehezen kommunikál – folytatta a védő. – Meggyőződésem, hogy Zoltán vezekelni, bűnhődni akar. Úgy érzi, azért, amit tett, börtönben kell lennie, és nem tud azonosulni egy olyan kérelemmel, ami ellentétes azzal a hihetetlen bűntudattal, amivel éjjel-nappal él, amióta megtörtént a gyilkosság.

C. Zoltán – a gyanú szerint – 2013. április 15-én a saját házában végzett a 36 éves S.-né Krisztinával, akinek a holttestét idén január 23-án a családi ház pincéjében, bebetonozva találták meg. A férfinak az asszony több mint húsz éve – házassága előtt – lett a barátnője. C. Zoltán 1993-ban, miután megismerte a feleségét, elhatározta, hogy szakít.

A depresszióval küszködő Krisztina képtelen volt ezt elfogadni. Időről időre, egyre sűrűbben jelent meg Zoltán otthonánál, ahol a férfi felesége előtt is többször jelenetet rendezett. A gyilkosság napján ismét megjelent az asszony. C. Zoltán otthon volt, villanyt szerelt. Ajtót nyitott, a kezében egy kábeldarabbal, amivel percekkel később megfojtotta a nőt. Miután – szavai szerint – Krisztina azzal fenyegette meg, hogy a felesége munkahelyén jelenetet rendez.  – Elborult az agyam. Húsz év keserűsége, az érzelmi zsarolások emléke tört fel bennem – magyarázta a férfi, aki ügyvédje szerint erős felindulásból ölt, nem készült a gyilkosságra.

Erős felindulásból ölt?

Az erős felindulásból elkövetett emberölés büntetési tétele kettőtől nyolc év. Vádemelés esetén az ügyésznek bizonyítania kell azt is, ha úgy gondolja, hogy így történt a gyilkosság, és ennek ellenkezőjét is. A rendőrség az esetben, ha nincs tanúja az ügynek, és csak a gyanúsított vallomására támaszkodhat – gyakran – többször kihallgatja a terheltet. A bizonyítás szempontjából minden apró részlet fontos lehet, ami a vallomásokban eltér egymástól vagy épp megegyezik.

További cikkek

Dráma

Harmadszor landolt kamion a család kertjében a Bács-Kiskun megyei Bodogláron

Gyász

Orbán Viktor megható szavakkal búcsúzik Csollány Szilvesztertől

Ez is érdekelhet

vg.hu

Nyolc éve fekszik kórházban műtéti fertőzés miatt a lánya, 100 millió forintra perli a kórházat

borsonline.hu

Orbán Viktor megható szavakkal búcsúzik Csollány Szilvesztertől

she.life.hu

A háremhölgyek egész életükben arra vártak, hogy egy éjszakát tölthessenek a szultánnal

vg.hu

Népszavazással törölnék el a Covid-igazolványokat Horvátországban

zaol.hu

Tűz ütött ki egy zalaegerszegi lakásban

origo.hu

Élőhelyet változtatnak a barna medvék, hogy elejthető prédát találjanak

nemzetisport.hu

NFL: felesége dolgozott, hogy a Rams elkapója megvalósíthassa álmát

origo.hu

30 milliárd forintra pályázhatnak a kistelepülések vállalkozásai a Magyar Falu Programban

life.hu

Berki Mazsi a házassága megromlásáról: "Krisztiánnal már nem tudtunk beszélgetni"

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára

origo.hu

105 éve született Ernest Borgnine - képgaléria