A Los Angelesben élő Debbie már egy ideje a pornófilmes világban dolgozott, amikor elhatározta, hogy aláveti magát egy mellnagyobbító műtétnek. Munkája miatt azonban nem elégedett meg egy átlagos implantátummal, így végül hatalmas, J kosaras melleket készített neki a sebész.
Egy héttel a műtét után jobb mellében fájdalmas fertőzés alakult ki, ám hiába próbált az operáló sebészhez fordulni segítségért, a férfi eltűnt, írja a Daily Mail.
Debbie ekkor kórházba került, egészségbiztosítása viszont csak a fertőzött mell operációjára terjedt ki, így abból eltávolították az implantátumot és az elhalt bőrt, a másik viszont hatalmas maradt.
A nő tehát azóta így él, egyik melle a fertőzés miatt torzult el, a másik pedig hatalmas. Nem megy emberek közé, egyedül hűséges barátja, Billy jelenti számára a társaságot, aki így, eltorzult teste ellenére is kitartott mellette.
- Amikor belenézek a tükörbe, és meglátom ezt a groteszk testet, egy szörnyetegnek érzem magam - mesélte Debbie abban a tévéműsorban, amely talán az utolsó reménye lehet. Vállalta, hogy megmutatja a nézőknek sokkoló külsejét és elmeséli a történetét, cserébe Nagy-Britannia egyik vezető plasztikai sebésze megműti, és korrigálja a kinézetét.
A televíziós műsorban végigkövetik Debbie operációját és lábadozását is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.