Hiába érkeztek meg az ügyészségre az Eva V.-R. ellen folytatott és a napokban lezárult nyomozás iratai, a vádirat benyújtását még megakasztotta a szlovák milliárdosnő ügyvédjének bizonyítási indítványa.
– Az iratismertetés során jegyzőkönyvbe mondtam, hogy a nyomozó hatóság – álláspontom szerint – nem cáfolta kétséget kizáróan védencem állítását, miszerint ő a baleset előtt egy magas alkoholtartalmú gyógyszert szedett be az előírtnál nagyobb mennyiségben. Az ügyészség helyt adott az indítványnak, és ennek tisztázására utasította a rendőrséget – árulta el a Borsnak dr. Tóth M. Gábor, az M3-ason tavaly balesetet okozó szlovák milliárdosnő védője.
Mint ismeretes, a volt szlovák közlekedési miniszter, a Szlovákia második leggazdagabb embereként ismert, 2002-ben elhunyt Alexander Rezes 36 esztendős lánya tavaly augusztus 21-én csapódott bele BMW-jével egy Fiat Puntóba, amelynek mind a négy utasa meghalt a baleset következtében.
– Egyáltalán nem mindegy, hogy a hatóság az alkoholfogyasztás után mennyivel később mér véralkoholszintet, ugyanis csak akkor beszélhetünk alkoholos befolyásoltságról, ha az alkohol már felszívódik a szervezetben. Ez ugyanis nagyban befolyásolhatja az eset minősítését – fejtegette az ügyvéd.
– Ha a vádlott kettőnél több ember halálát okozó közúti veszélyeztetés miatt áll bíróság elé, akkor kettőtől nyolc évig, ha ugyanilyen következményekkel járó ittas járművezetéssel vádolható meg, akkor öttől tíz évig terjedhet a büntetési tétel. Érthető, hogy a védelem mindent bevet a minősítés megváltoztatására még a vádirat elkészülése előtt – szögezte le Kállai Gábor, az ügyben eljáró Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.