Nyugdíjas múzeumi tolvaj ellen emeltek vádat

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 19. 15:00
A 80 éves budapesti nyugdíjas bácsi a tatai múzeum nyílt napján lopott el egy XVIII. századi ezüst serleget. Éppen a helyszínen forgatott a Tatai Televízió stábja, és rögzítették a történteket.
Bors

Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ellen a 80 éves budapesti férfi ellen, aki március 17-én egy tatai múzeumból ezüst serleget lopott el - írja a kemma.hu. Az eljárást a rendőrség befejezte és vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Március 17-én nyílt nap volt a tatai Kuny Domokos Vármúzeumban, a tárlatot sokan megtekintették, köztük egy idősebb férfi is, aki az intézmény biztonsági kamerájának felvételei szerint felsétált a látogatók előtt lezárt emeleti kiállító terembe, majd eltulajdonította a kulturális javak közé tartozó XVIII. századi „Csizmadia céh” ezüst serlegét.

Az éppen a helyszínen forgató Tatai Televízió stábja is rögzítette az elkövetőt, akit a felvétel alapján a rendőrség két napon belül azonosított. A férfit két napon belül elkapták, tettét beismerte. A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügyben – a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett – a nyomozást lezárta és vádemelési javaslattal továbbította az ügyészség felé.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.