Négyezerrel csökkentené az átlagnyugdíjat az IMF?

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 24. 08:35
A nyugdíjcsökkentés lehet az egyik kérés az EU–IMF-hitelért cserébe – erre célozgatott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor arról beszélt, hogy megvédik a nyugdíjakat.

Rendkívül csekély lehetőség van arra, hogy a nyugdíjkifizetések megváltoztatásával próbáljunk költségvetési ésszerűsítéseket elérni – ezt mondta Orbán Viktor a nagyköveti értekezleten.

A kormányfő szavaiból arra lehet következtetni, hogy a szeptemberben folytatódó EU–IMF-tárgyalások egyik sarkalatos pontja lehet a nyugdíjcsökkentés kérdése, vagyis a szociális juttatások megvágását kérheti a hitelért cserébe a Nemzetközi Valutaalap. Erre célzott egyébként tegnapi címlapján a kormányközeli Magyar Nemzet is.

Külföldön számos példa volt már hasonlóra. Görögországban a 800 euró feletti nyugdíjakat nyirbálják meg, de Írországban és Spanyolországban is a nyugdíjak csökkentését kérte a Nemzetközi Valutaalap. - Az IMF nagyjából 5 százalékos csökkentést kérhet. Ez a 83 ezer forintos átlagnyugdíjak esetében 4000 forintnyi elvonást jelentene – mondta a Borsnak egy, a téma kényessége miatt neve elhallgatását kérő nyugdíjszakértő, aki szerint viszont nem valószínű, hogy ebbe belemegy a kormány.

Simonovits András nyugdíjszakértő elmondta: nem lenne reális egy ilyen kérés, hiszen itt nem olyan laza rendszer van, mint Görögországban. – Ha már mindenképp hozzányúlnak, akkor azt tudom elképzelni, hogy nem emelnek az infláció mértékével, de csökkenteni nem fognak – tette hozzá a szakértő.

Németh György közgazdász szerint is a kormány helyesen jár el akkor, ha nem enged az IMF-nek. – Amennyiben az IMF-nek engedni kell, akkor a kormány inkább az egykulcsos adót adja fel, mintsem a nyugdíjakat csökkentse – mondta a Borsnak Németh György.

Megkérdeztük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy mi alapján vetette fel a nyugdíjak kérdését Orbán Viktor a beszédében, de konkrét választ nem kaptunk. Az IMF budapesti irodájának vezetője, Iryna Ivaschenko szabadságon van, de ígéretet kaptunk arra, hogy szeptember elején válaszolni fog a kérdéseinkre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.