Lassú beszéde lebuktatja a hazudozót

PUBLIKÁLÁS: 2009. január 28. 12:45
Örökre befellegzett a hazugságoknak! Legalábbis a Southamphton Egyetem kutatói szerint, akik felfedezték: aki nem mond igazat, az nem csak a szemmozgásával és a gesztusaival, hanem reakcióinak a lassúságával is elárulja magát. Ugyanis harminc százalékkal több idő kell a mese kitalálásához, mint az igazság felidézéséhez.
Nyers igazsággal nem lehet kampányolni
- Magyarországon nem volt még olyan politikai kampány, amely ne egy hatalmas hazugságon alapult volna - szögezte le Szabados Krisztián politikai elemző, a Political Capital igazgatója. - Pedig a politikának az igazmondásról kellene szólnia: az az igazi bravúr, ha valaki úgy tudja a valóságot tálalni, hogy az elfogadható és támogatható legyen. A nyers igazságra az emberek se kíváncsiak: az az amerikai elnökjelölt, aki ezzel kampányolt, mindössze 3 százalékot ért el.


– Az első árulkodó jel a lesütött tekintet

– A toll vagy bármilyen tárgy folyamatos babrálása zavartságot fejez ki

– Aki a kezét folyton a szája elé teszi, az valamit titkol
– A végtagok keresztbe tétele bezárkózottságra utal

– A verejtékmirigyek jobban dolgoznak, melege lesz, izzadni kezd, a ruháját babrálja a hazug

– Amikor attól fél valaki, hogy rajtakapják, úgy elpirul, mintha pirosítót kent volna magára

– Minél jobban próbálja győzködni valaki a másikat, annál jobban kitágul a pupillája


Csehák HajnalkaVízi BeátaCsehák HajnalkaVégh József


Kovács Andrea:



Gulyás Kati:



Szűcs Szabolcs:



Tóth Vera

G. J. - H. N. - Hu.-Zo. - D.P.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.