Meghalt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy-együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerzőtől búcsúzunk.
Órákkal azután, hogy az asszony eltemette szeretett édesanyját, a férje őt is a halálba küldte. A gyilkos ezután leült és bevárta a zsarukat – amit azonban a kiérkező járőröknek mondott, alighanem jó darabig kísérti még őket...
Cooky családjával úgy döntött, lecserélik a hideg, ködös magyar telet egy tengerparti nyaralásra. A francia származású rádiós büszkén osztott meg képeket a luxus-repülőútjukról és napozásukról, de nem tette zsebre amit kapott.
Sok változást hozhat az év utolsó újholdja, már egy új jövő felé vezet.
Be vannak darálva a baloldaliak a Soros-kolbászba, amelyet a közös lista jelent, amit Gyurcsány Ferenc vezet - minderről Orbán Viktor beszélt az azonnali kérdések órájában. Beszélt arról is, hogy a baloldal mára feltalálta a progresszív...
Az amerikai szőkeségnek nem kell a szomszédba mennie egy kis polgárpukkasztó szexizésért: bármikor és bárhol ledobja a textilt, és erről közösségi oldala is tanúskodik.
A felvételt ráadásul a nyolcéves ikrek nővére készítette.
Idén is útnak indult a Cipősdoboz adománygyűjtő kampány, amihez több celeb is csatlakozott, ezzel segítve a rászoruló gyerekeket. Ördög Nóra zokogva mesélte el, hogy balatonakarattyai kisboltjuk előtt közel 500 doboz gyűlt össze szombatig,...