Beszólás

G.w.M és a jelmezbál, Merci és a szeretetnyelv – exe nem talál fogást Nagy Melanie-n

Létrehozva: 2023.03.04.

A héten bőven kijutott az olvasóknak G.w.M és Nagy Melanie nyilvános háborújából, a Bors pedig összeszedte a legjobb beszólásokat.

Ember legyen a talpán, aki követni tudja G.w.M és Nagy Melanie harcát, hiszen az egykori szerelmesek már több mint egy éve csatáznak egymással. Hol a gyermekek elhelyezése miatt ment köztük az adok-kapok, hol pedig az anyagiakról nem tudtak megegyezni. Legutóbb a rapper kezdett bele a nyilvános sárdobálásba, mikor gyermekei édesanyját azzal vádolta meg, hogy hazudott a tanulmányairól és a munkájáról is, nem mellesleg pedig soha nem is akarta őt feleségül venni. Sőt, mint ahogy azt G.w.M írta: Melanie milliomos asszony, hiszen ő ráhagyta mindenét.

Persze a kétgyermekes édesanyát sem kellett félteni. Bár legtöbbször csendben tűrte a mocskolódást, néha azért odaszúrt Kulcsár Edina férjének. Eléggé szórakoztató módon...  A Bors össze is szedte Melanie legjobb beszólásait!

Nagy Melanie nem kímélte G.w.M-et és Kulcsár Edinát sem Fotó: Bors/DFP

"Lehet, azt gondolta, jelmezbálban vagyunk"

Egy rövid gyorstalpaló azoknak, akik lemaradtak volna az elmúlt napok szócsatájáról. G.w.M az esküvője napján azzal gyanúsította meg gyermekei édesanyját, hogy semmiféle diplomája sincs, azaz hazugság az is, hogy a nemzetközi kapcsolatok szakértőjeként végzett az egyetemen. Egészen pontosan egy "diplomás titkosügynöknek" nevezte Melanie-t, állítását pedig azzal bizonyította, hogy az édesanya már a megismerkedésük előtt is sminkesként dolgozott, ahogy most is.

Egy diplomás titkosügynök, vagy nem tudom, magát minek nevező, hogy a fenében megy el sminkesnek pár tízezer forintért? (...) Egy sminkes lány volt, és a nénikéje könyörgött, hogy vigyem már el valahova az unokahúgát, mielőtt megismertem, aztán sminkes lány lett a végére is. Mit tudom én, milyen szakértőnek állítja be magát, akkor miért sminkelget a diplomáciai munkái helyett? Vicc komolyan, de lassan mindenki rájön magától is – olvasható G.w.M írásában, akit aztán csúnyán beégetett volt kedvese, mikor az egyik televíziós riportműsorban megmutatta: diplomaosztóján G.w.M is vele volt. Bár Melanie szerint nem biztos, hogy a rapper tudta, milyen rendezvényen is járt...

A diplomaosztómon ott volt ő is, a nevelőapukája is, és még egy csokor virágot is kaptam. Nem tudom, hogy mit gondolt, vajon mit csinál talárban és fehér kesztyűben az a sok fel-alá szaladgáló, kezet fogó diák? Lehet, azt gondolta, hogy jelmezbálban vagyunk.

"Más a szeretetnyelvünk"

Nem csak a jelmezbálos kijelentésén mosolyogtak nagyot Melanie követői, a Mercedes autója hirdetése is nagy sikert aratott. A posztjával arra reagált, miszerint G.w.M felajánlotta neki, hogy esküvő lesz vagy kap egy autót, az édesanya pedig az utóbbit választotta. Nos, egyúttal nem csak a rappernek szólt be a válaszával, de Kulcsár Edinának is üzent a "más a szeretetnyelvünk" kijelentésével. Ez ugyanis akkor hangzott el először, mikor a szépségkirálynő és Csuti bejelentette a válását.

Mercivel úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk... Nincs harmadik személy, csak elmentünk egymás mellett. Más a szeretetnyelvünk. Megfelelő, új partnert keres magának ez a full extrás, fekete táltos. Kizárólag belföldön futtatott, megkímélt állapotban

 – fogalmazott Melanie.

+1: A volt anyós is beszállt a buliba

Melanie édesanyja sem maradt ki a sárdobálásból, Borbála az Instagram-oldalán fejtette ki véleményét lánya és volt veje elmérgesedett viszonyáról. Egészen pontosan G.w.M-et sátánnak nevezte, és köszönetet mondott Edinának, hogy megszabadította Melanie-t tőle.

– Köszönettel tartozom Istennek és Edinának, hogy megszabadította a lányomat a sátántól – írta Borbála, aki azóta eltávolította a posztot, ám a család követői között szállóigévé vált a kijelentés. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch