Zöldutas kerékpártúrát tartanak szombaton Nyugat-Nógrádban. A nyolc települést érintő út során a felkereshetjük a helyi értékeket, így a Mikszáth-család emlékeit, valamint egy madármegfigyelő helyet is - tájékoztatta a szervező Sugárkankalin Turisztikai Egyesület elnöke az MTI-t.
Pásztor Ildikó elmondta: ezek a kis nyugat-nógrádi települések nagyon büszkék az értékeikre, és szeretnék, ha minél többen ellátogatnának a térségbe, amely még 80 kilométerre sincs Budapesttől.
A "Tekerj a zöldbe az örökségeink útján zöldúton!" elnevezésű biciklitúrát 16. alkalommal rendezik meg a Börzsöny hegység lábánál, az Ipoly folyó völgyében található községekben.
A tíz települést tömörítő egyesület által szervezett egész napos túrán Nagyorosziból Borsosberénybe kerekezünk, majd Horpácson, a Mikszáth-család sírjánál eleveníthetjük fel Végh József helytörténész segítségével az író emlékét.
Ezt követően a 160 lelkes Pusztaberkin keresztül Érsekvadkertre érkezünk, ahol megtekinthetjük a vármegye egyik legértékesebb néprajzi és helytörténi gyűjteményét.
Ebéd után Patak községből Dejtárig kerékpározunk, ahol meglepetésprogrammal készülnek a helyiek. A következő állomás Ipolyvece, ahol az Ipoly-parti gáton, a madármegfigyelőnél a Magyar Madártani Egyesület alelnöke ad bepillantást a madarak élővilágába.
Drégelypalánkra érkezve a régi fahídon át az Ipoly folyón átkelve, a szlovákiai Ipolyhídvégre kerekezve egy lengyel katonai emlékfal megkoszorúzásával ér véget a program.
A túra tervezett hossza 42 kilométer, amely elsősorban alsóbbrendű aszfaltutakon, illetve burkolatlan földutakon, a természetben vezet.
Jelentkezni szombaton még a helyszínen is lehet, a regisztráltaknak a megállóknál étkezést és frissítőt is biztosítanak a helyiek vendégszeretete jóvoltából.
Pásztor Ildikó hozzátette: a természeti, kulturális, történelmi és néprajzi örökségeket is bemutató kerékpártúra a Tekerj a zöldbe! túrasorozat része, amely a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében, az Aktív Magyarországért program támogatásával valósul meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.