Egy humanoid robottal bővült a boszniai rockzenekar

Szarajevó
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 05. 11:42

Bosznia legnépszerűbb rockzenekarának, a Dubioza Kolektivnek új tagja van, méghozzá egy humanoid robot, Robby Megabyte személyében, aki énekel és hangszeren is játszik. A robotot a Szarajevói Egyetem villamosmérnök-hallgatói építették a zenekar kérésére, amely tavaly megjelent #fakenews című albumának koncepciójához szerette volna felhasználni a gépet. Robby ebben a klipben debütált:

"A robotunk szeret enni, inni, kiabálni, és persze szereti a zenét" - mondta Vedran Mujagic, a zenekar basszusgitárosa, aki a leginkább kivette a részét Robby koncepciójának megtervezéséből.

Mint Almir Besic, a robot megalkotásában részt vevő egyik hallgató elmondta, a projekt kihívást jelentett, mert eleinte semmit sem tudtak a robot felépítéséhez szükséges 3D-s nyomtatásról, és hiányoztak a szükséges felszerelések is, de aztán feltalálták magukat. Többek között olyan anyagokat hasznosítottak újra, mint egy Vokswagen Golf személyautó tengelye vagy babakocsi-kerekei. Körülbelül két évbe telt, mire elkészült a mű.

A Dubioza Kolektiv zenekar eklektikus zenei stílusáról, valamint társadalmi és politikai elkötelezettségű szövegeiről ismert. Robby részt vett a zenekar „Quarantine Show" című, hetente rendezett online koncertjein is a tavalyi karantén idején - derül ki a reuters.com cikkéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.