Rockmúzeum nyílt Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 07. 15:00
Radics Béla híres szamurájfejes pólója, számos gitár és dobfelszerelés, "korabeli" magnók és mikrofonok, Szörényi Levente első és utolsó gitárja, az Omega füstgépe, a Szabad Európa Rádió stúdiója, valamint a hazai zenei élet meghatározó alakjainak portréi, relikviái immár egy helyszínen láthatóak.

Bár az ötlet már másfél éve megszületett, a konkrét munkálatok csak augusztusban kezdődtek a Magyarock Hírességek Csarnoka Egyesület szervezésében, de február elején megnyílt a 810 négyzetméteres kiállítótér a XIII. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Házban. A rockzene egy olyan ügy, amiért megéri dolgozni – mondta a megnyitón B. Tóth László, rádiós műsorvezető, a létesítmény egyik megálmodója, aki szerint itt a múltat a jelenen keresztül mutatják meg a jövőnek.

Ám a múzeum nyitása még csak az első lépés, az egyesület létre kívánja hozni a Rockmúzeumok Nemzetközi Szövetségét, hogy vándortárlatokat, nemzetközi cserekiállításokat szervezzenek, és szakkönyveket adjanak ki, és már elkezdték egy tudományos igényességű rocktörténeti adatbázis felállítását.

A múzeum ingyenesen látogatható, és 150 fős kamaraterme zenei és prózai rendezvényeknek egyaránt helyet adhat.

A megnyitón Tarlós István főpolgármester is elismerését és támogatását hangsúlyozta, hiszen, ahogy fogalmazott, ő is ebbe a világba született bele, fiatalkorában Illés-klubot szervezett és büszke 400 darabos lemezgyűjteményére.

Tóth József, a XIII. kerület polgármestere szerint a történelem és a tudomány alakjai kaptak helyet a Rockmúzeumban, utalva arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia nemrég tudományos tanácskozást is szervezett a zene jegyében. Emlékeztetett arra is, hogy a kerületben mindig is fontos volt a zene - itt működött a hatvanas években a Bosch, a József Attila Művelődési Központ, a József Attila Színházban futott be a Made in Hungaria musical, míg a Képzelt riport... a Vígszínház repertoárjában található. De itt lakott többek közt Szörényi Levente, Tátrai Tibor és Radics Béla – utóbbi emlékét szobor és utca is őrzi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.