Az egyiptomi utaztatásban érdekelt utazási irodák szerint az egyiptomi üdülőhelyek biztonságosak, ezért a külügyi figyelmeztetés ellenére újraindítják a chartereket – számol be róla a Világgazdaság. Egyiptom eddig sem volt drága, de most még olcsóbb lett, ami nagy vonzerőt jelent a hagyományosan árérzékeny magyar utazók számára – írja a lap keddi száma.
"Péntektől heti egy charterjárat indul Hurghadába, amelyet az Air Cairo légitársaság üzemeltet. Már majdnem teltházunk van, még 10-20 helyet kell értékesítenünk" – mondta a Világgazdaságnak Füri Mihályné, a Kartago Tours vezetője, aki hozzátette: érzékenyen érintette őket az egyiptomi utak leállása, mert árbevételük harmada ebből származik. Az utasokat természetesen tájékoztatják arról, hogy Egyiptomot a Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok közé sorolta.
Az Anubis Travel is elindította már a chartereket, a cég a Travel Service gépeivel utaztat. "A magyar külügy fáziskésésben van. Szlovákiából három hete, Csehországból egy hónapja repülünk és semmi probléma nincs" – mondta a Világgazdaságnak Farkas Attila, a Travel Service ügyvezető igazgatója. Európa legnagyobb utazásszervező csoportja, a brit Thomas Cook is szeptember 30-tól újra szervez utakat Egyiptomba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.