Kovács Kati kajakban napozott

Mintha trópusi nyaralásból és nem edzőtáborozásból tért volna haza, annyira lebarnult Törökországban Kovács Kati.
Mintha trópusi nyaralásból és nem edzőtáborozásból tért volna haza, annyira lebarnult Törökországban Kovács Kati.
Az olimpiai bajnok kajakozó és társai majd egy hónapig voltak Antalyában, ahol remek időben készülhettek. Igaz, a reptérre érkezésekor Kati arra kérte az édesanyját, hogy száguldjanak haza, mert hullafáradt.

– Naponta két-három edzésünk volt, kissé kimerültem – mondta Kati. – Ennek ellenére élveztem a táborozást, hiszen csodálatos helyen voltunk, s már megszoktam, hogy a sikerekért meg kell dolgozni. Két folyót is kipróbáltak, mert az egyiken az áradás miatt nem lehetett rendesen lapátolni. A napi edzések után Kati azonnal a számítógéphez ült, igaz, nem a világhálón szörfözött, inkább férjével, az egykori világbajnok kenus Hoffmann Ervinnel beszélgetett.

Bors