Sport

Félsiker: Szoboszlai csatlakozik a kerethez

Bors

Létrehozva: 2020.11.09.

Élete meccsére készül a magyar válogatottban Szoboszlai Dominik, aki mindent megtesz azért, hogy kijuttassa hazánkat az Európa-bajnokságra.

Remek hír, hogy Szoboszlai Dominik készen áll az Izland elleni kulcsfontosságú Eb-pótselejtezőre. A Salzburg focistájának negatív lett mindkét koronavírustesztje, így tegnap este Bécsből, kocsival útnak indult Telkibe, miután lejátszotta a Rapid elleni rangadót. A 20 éves középpályás szereplése pedig tovább növelheti az esélyünket az északiak ellen. Mivel a szabadrúgásaitól már szinte az egész világ retteg, minden bizonnyal az izlandiak nagydarab, erős védői is kétszer meggondolják, hogy a tizenhatos környékén szabálytalankodjanak-e Szalai Ádá­mékkal.

Életem meccse lesz ez, annak ellenére, hogy a BL-ben a Liverpool és a Bayern München ellen is pályára léphettem már – mondta az mlsz.hu-nak Szoboszlai. – Eddig is sokszor volt már, hogy csak egy lépés vagy csak egy „ha” hiányzott. Nem szeretném, hogy most ez a „ha” ott legyen. Menjünk ki a pályára, és mutassuk meg, mit tudunk, küzdjünk egymásért, ahogy az eddigi meccseken.

A sztárfocista menedzsere, Esterházy Mátyás egy konferencián elárulta, Dominik biztosan nem lesz az AC Milan játékosa. Valószínűbbnek látszik, hogy német nyelvterületen marad. A Sport Bild szerint januárban az RB Leipzighez szerződik, ahol Gulácsi Péter és Willi Orbán csapattársa lesz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087454_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711695914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711695914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított