„Megöli a játékosomat” – Klopp durván kikelt magából a csúcsrangadó után

liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 12. 08:00
Nem bírt egymással az angol bajnokság csúcsrangadóján a Liverpool és a Manchester City (1-1). A találkozó utolsó perceiben egy tizenegyes gyanús szituációt megúszott a kék mezes együttes, ezen pedig a Pool vezetőedzője, Jürgen Klopp nagyon kiakadt.

John Stones góljával az első félidőben megszerezte a vezetést a Manchester City a Liverpool elleni csúcsrangadón az angol labdarúgó-élvonal 28. fordulójában. A második félidő elején azonban Alexis Mac Allister büntetőből egyenlített, újabb találat pedig nem született. Az 1-1-es döntetlennel végződő találkozó nem múlt el balhé nélkül.

Jérémy Doku belépője után reklamált hevesen Jürgen Klopp / Fotó: AFP

A 98. percben a manchesteri tizenhatoson belül Jérémy Doku ugyan hozzáért a labdához is, de egyben hasba is talpalta Mac Allistert. Azonban Michael Oliver játékvezető nem ítélt tizenegyest, és a videóbírós szobából sem szóltak neki, hogy meg kéne néznie a felvételt. A Pool vezetőedzője, Jürgen Klopp nem is rejtette véka alá a véleményét, amikor erről az esetről kérdezték.

„A pálya minden pontján ez 100 százalékos szabálytalanság és sárga lap. Állítólag eltalálta a labdát, de ezt csak azért tudta megtenni, mert ott volt a lába. De ha nem lett volna ott a labda, ezzel a mozdulattal megöli [Mac Allistert] – a lába helyzetétől függetlenül. Ez ilyen egyszerű” – nyilatkozta a Sky Sportsnak Jürgen Klopp, amit az Origo szemlézett.

Szerintem a Föld minden futballszerető embere szemében ez tizenegyes volt.

A döntetlen azt jelenti, hogy a Liverpool egy ponttal maradt a tavalyi bajnok előtt, azonban az első helyét elvesztette, a nagyszerű formában játszó Arsenal (64 pont) ugyanis a jobb gólkülönbségével átvette a vezetést. A Liverpool a legközelebb csak március 31-én lesz érdekelt a Premier League-ben, ezen a hétvégén FA-kupa találkozókat rendeznek, utána pedig válogatott szünet következik. Szoboszlai Dominikék március 14-én, csütörtökön a Sparta Prahát fogadják az Európa-ligában, ezt követően vasárnap a Manchester United otthonában játszanak FA-kupa negyeddöntőt.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.