Lionel Messi elvitte a balhét, nem nyugszanak a kedélyek a súlyos botrány után

David Beckham
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 08. 12:30
Lionel Messi elárulta, miért nem lépett pályára Hongkongban. Azóta is tart a botrány.

Lionel Messi sajnálja, hogy kihagyta az Inter Miami legutóbbi meccsét Hongkongban, ahol a szurkolók tüntettek az amerikai csapat ellen, mert a legtöbben a világbajnok argentin sztár miatt váltottak jegyet. A világsztár combizomsérülés miatt a kispadon maradt.

Lionel Messi
Lionel Messi kispadon maradt Fotó: AFP

"Sajnos a labdarúgásban bármikor megsérülhetünk, most velem is megtörtént. A hongkongi meccsen nem tudtam játszani, nagyon sajnálom, tényleg pályára akartam lépni. Ott akartam lenni, mert amikor ilyen messzire utazunk, az emberek izgatottan várják a meccseinket. Remélem, visszatérhetünk, játszhatunk még egy meccset, és én is pályára léphetek. Ez egy olyan mérkőzés volt, amelyen nem tudtam részt venni" - mondta Messi.

Az Inter Miami 4-1-re verte a hongkongi csapatot világkörüli felkészülési turnéján. A szurkolók azt követelik, hogy térítsék vissza a jegyárat, hiszen 100 fontot (43 ezer forintot) fizettek azért, hogy Messit láthassák. Nem véletlen, hogy az Inter Miami tulajdonosának, David Beckham meccs utáni beszédét kifütyülték. Egy dühös szurkoló lerúgta a fejét egy Messit ábrázoló reklámkartonnak, amely az eseményt népszerűsítette. A hongkongi hatóságok azzal fenyegetőznek, hogy akár 1,6 millió fontot is visszatartanak a szervező Tatler Asia-tól, miután állítólag csak 10 perccel a végső sípszó előtt tudták meg, hogy Messi nem fog pályára lépni - írja a The Sun.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.