
A Forma–1 2024-es szezonrajtjáig még több mint két hét van hátra, egyelőre az új versenyautókat mutatják be a csapatok – de a mezőny három világbajnoka közül Fernando Alonso már kóstolgatja Lewis Hamiltont.
A kétszeres (2005, 2006) vb-győztes spanyol pilóta azon élcelődött, hogy a McLarennél 7 évet lehúzott, a Mercedesnél pedig a 12. szezonjára készülő Hamilton a gyerekkori álma beteljesüléseként beszélt a 2025-től érvényes Ferrari-szerződésére.
– Nem fogok hazudni, engem is meglepett a döntés. Nem is az átigazolás ténye, hanem mert kívülről úgy tűnt, ezer szállal a Mercedeshez kötődik, és nagyon hűséges a csapathoz. Nem tudom, hogy mi áll a döntése hátterében. Mindenesetre tizenkét hónapja még nem ez volt a gyerekkori álma. Vagy igen? Sőt még két hónapja sem. Akkor még más álmai voltak – pörkölt oda a 42 éves Alonso, akit esélyesnek tartanak arra is, hogy jövőre ő pótolhatja a Mercedestől távozó 7-szeres világbajnokot.
A spanyol riválisnál 3,5 évvel fiatalabb Hamilton február elején kürtölte világgá, hogy jövőre a Ferrarihoz szegődik.
– Hihetetlenül boldog vagyok, hogy miután a Mercedesszel elértem mindazt, amiről gyerekként csak álmodhattam, most esélyt kapok arra, hogy egy másik gyerekkori álmomat is valóra váltsam. Ferrari-vörösben versenyezni – mondta korábban Hamilton.
Alonso nem veszi be ezt a szöveget. Alighanem arra céloz, hogy a Ferrari őrült rekordfizetéssel csábította magához: sajtóértesülések szerint Hamilton a bónuszokkal évi 99 millió eurót (38,3 milliárd forint) keres majd az olaszoknál.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.