Ez nagyot szólhat, Szoboszlai új szerepet kaphat Liverpoolban

Szalah
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 31. 13:40
Legjobb góllövője, Mohamed Szalah nélkül kell helytállnia az FC Liverpool labdarúgócsapatának januárban. Ezzel több szerep hárulhat Szoboszlai Dominikre a támadásokban.

Mohamed Szalah ebben az idényben is termeli a gólokat. Erling Haaland (14) után ő (12) talált be a legtöbbször a Premier League-ben, ráadásul Szalah hét gólpasszt is kiosztott – a legtöbbet a ligában. Azonban januárban mellőznie kell Jürgen Klopp vezetőedzőnek a 31 éves sztárt, aki az egyiptomi válogatottban szerepet kap a január 13-án kezdődő Afrikai Nemzetek Kupáján. Ez azt jelenti, hogy a Liverpoolban legalább négy, de akár nyolc tétmérkőzésről is hiányozhat Szalah - írja a Magyar Nemzet.

Szoboszlairól (jobbra) még Alexander-Arnoldot (a háttérben) is kifaggatta a korábbi liverpooli középpályás, Oxlade-Chamberlain
Fotó: Instagram/szoboszlaidominik

„Ma meg tudnánk oldani Szalah pótlását, remélhetőleg ez így lesz a Newcastle elleni mérkőzés után is. Ez nem az első eset, hogy elveszítjük a legjobb góllövőnket, sőt, olykor nehezebb helyzetbe is kerültünk” - értékelte a helyzetet Klopp.

Szalah hiánya azt jelentheti, hogy még nagyobb szerep hárul Szoboszlai Dominikre a támadásoknál. A magyar játékos nem kerül az egyiptomi helyére, de miután támadásban elitképességekkel bír, Klopp talán kevesebb védőmunkát vár el tőle, és inkább az akciókra kell majd összpontosítania.

A Liverpool legközelebb újév napján, január 1-én, 21 órakor lép pályára, a Newcastle-t fogadja (tv: Match4)

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.