Dühös reakciókat váltott ki pénteken Lengyelországban, hogy csütörtök éjszaka a holland rendőrség a Legia Warszawa két labdarúgóját őrizetbe vette a csapat AZ Alkmaar elleni Konferencia-liga-mérkőzését követően, Mateusz Morawiecki miniszterelnök az ügy kivizsgálását kérte külügyminiszterétől.
A mérkőzés után a Legia Warszawa két játékosa sérülést okozott az AZ több alkalmazottjának, akik orvosi ellátásra szorultak. Ezeket a futballistákat őrizetbe vették bántalmazás vádjával
- áll a helyi rendőrség, az ügyészség és a város közös pénteki közleményében. A rendőrség ezen felül azt is közölte, hogy egy 28 éves szerb és egy 33 éves portugál állampolgár az érintett.
A lengyel sajtó meg is nevezte a játékosokat, Alkmaarban Radovan Pankovot és Josuét vették őrizetbe. Ugyanakkor a hollandok jelezték, hogy nem csupán ők, hanem a Legia több más tagja, labdarúgók és hivatalos személyek váltak erőszakossá, amikor a stadionban tartották őket, miközben a rendőrség próbálta a lengyel szurkolókat a pályáról levinni.
"A lengyel média próbálja úgy beállítani a labdarúgókat, mintha ők lennének az áldozatok, de ez nagyon távol áll a valóságtól" -olvasható a holland hatóságok közös közleményében.
Már a mérkőzés előtt botrányos események történtek. A varsói drukkerek a stadionnál megtámadták a készenléti rendőröket,amikor be akartak jutni a kapukon, s a támadás során az egyik rendőr ájultan esett össze.
A lengyel TVP televíziós csatorna beszámolója szerint a klub elnök-tulajdonosát, Dariusz Mioduskit egy rendőr arcon ütötte, miközben a Legia több tagját gumibottal verték - tudta meg az Origo Sport.
Az esetre Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is reagált, közösségi oldalán jelezte, utasította a külügyminisztert, hogy azonnal tegyen diplomáciai lépéseket, hogy kiderüljön, pontosan mi történt csütörtökön késő este.
"A lengyel játékosokkal és szurkolókkal a törvényeknek megfelelően kell eljárni" - írta az X-oldalon (korábbi Twitter) a kormányfő.
A mérkőzést 1-0-ra az Alkmaar nyerte meg.
Szabadon engedték a Legia Warszawa két labdarúgóját, akiket csütörtökön vett őrizetbe a holland rendőrség a lengyel csapat AZ Alkmaar elleni Konferencia-liga-mérkőzését követően. A két játékos már vissza is térhetett Varsóba - írja az Origo Sport.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.