Felavatták az eszéki focicsapat új stadionját

NK Osijek
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 10. 19:09 / FRISSÍTÉS: 2023. szeptember 10. 19:09
A Puskás Akadémia érkezett a horvátországi meccsre.
b

A nyáron ugyan már több mérkőzésnek is otthont adott a eszéki futballklub, az NK Osijek új stadionja, az Opus Aréna, amely a horvát bajnokságban július 22-én, a Slaven Belupo ellen játszott először új otthonában, az első nemzetközi mérkőzésre pedig öt nappal később került sor, a Zalaegerszeg elleni Európa-konferencialiga selejtezőjében. Most jött el azonban a pillanata annak, hogy az új stadion ünnepélyesen is felvegye az Opus Aréna (horvátul: Opus Arenu) nevet, az erről szóló szerződést a média jelenlétében írta alá szombaton a stadion főbejáratánál Szakály Ferenc, az NK Osijek elnöke és Vida József, az Opus Global Nyrt. igazgatóságának elnöke - számol be róla a Nemzeti Sport.

 

Fotó: Dömötör Csaba

„Az Opus Global Nyrt. mától klubunk stadionjának névadó szponzora, köszönjük a magyar vállalat támogatását, és úgy készülünk, hogy hosszú időre Opus Arénának hívják majd a stadiont – fogalmazott az ünnepélyes aláírás után Szakály Ferenc klubelnök. – Az új stadion és a területen fekvő további létesítmények megalapozzák azokat a sikereket, amelyeket szilárd meggyőződésünk szerint a közeljövőben elérünk. Sokéves várakozás után végre az eszéki szurkolók generációinak álma vált valóra az új stadionnal, amely nem csak az eszékiek, hanem a térség büszkesége is lehet.”

A mérkőzés előtt köszöntötték Mészáros Lőrincet, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét, a klub korábbi tulajdonosát, aki cégén, a Mészáros és Mészáros Kft.-n keresztül mezszponzorként továbbra is támogatja az eszéki egyesületet.

Fotó: Dömötör Csaba

A meccsen az Osijek és a Puskás Akadémia 1-1-re végzett egymással.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.