Aggasztó bejelentést tett Rafael Nadal, a visszavonulást fontolgatja?

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2023. május 19. 14:30
Kiderült, mikor vonulhat vissza a spanyol teniszcsillag.

Továbbra sem épült fel teljesen Rafael Nadal, ezért úgy döntött, hogy nem indul a május végén rajtoló francia nyílt tenisz bajnokságon sem, a spanyol teniszcsillag tegnapi sajtótájékoztatóján mependítette a visszavonulását is – írja a Daily Star.

Fotó: AFP

A 22-szeres Grand Slam-bajnok a januári Australian Openen elszenvedett sérülése óta nem talál magára, és  sorra mondta le a részvételeit a nagy tenisz tornákon. Eredetileg csak pár hetes kihagyásról volt szó, ám nem javult az állapota, így a mostani sajtótájékoztatóján már arról beszélt a címvédő, hogy a francia bajnokságon sem tud indulni.

Annyi ott töltött év után bizonyára el tudjátok képzelni, mennyire nehéz döntés volt ez számomra. Ám ezt a döntést nem én hoztam meg, hanem a testem. A következő néhány hónapban nem áll szándékomban játszani

– jelentette ki Nadal.

A teniszező a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a következő néhány hónapban szeretne megerősödni és felépülni, ezért egy kis időre fel szeretné függesztené a karrierjét. Az biztos, hogyha a most is zajló római tenisztornán negyeddöntőig jutó, de fizikális problémákkal küzdő szerb Novak Djokovics megnyerné a Roland Garrost, akkor a GS-trófeák tekintetében megelőzné Nadalt.

A 2024-es évem valószínűleg az utolsó lesz a profik között. Arra törekszem, hogy megpróbáljam élvezni a játékot, és elköszönjek azoktól a tornáktól, amelyek fontosak voltak nekem 

– zárta Nadal.  

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.