A magyar válogatott annak ellenére mély nyomot hagyott a labdarúgó-világbajnokságok történetében, hogy legutóbb 1986-ban szerepelt a viadalon. Összesen kilenc vb-n (1934, 1938, 1954, 1958, 1962, 1966, 1978, 1982, 1986) vett részt, és 1966-ig minden olyan vb-re kijutott, amelyek előtt selejtezőt játszott. Ez a sorozat 1970-ben szakadt meg.
Öt olyan mérkőzés került be a Bors szubjektív összeállításába a magyar válogatott vb-történetéből, amelyek érzelmileg talán a legnagyobb hatást gyakorolták az érintettekre és a szurkolókra, és a mai napig emlegetjük őket. Kimaradt a felsorolásból az 1986-os szovjet-magyar (6-0) meccs, amit szintén a mai napig emlegetünk, de az a kudarc inkább haragot, és mérhetetlen csalódottságot, mintsem könnyeket okozott.
A felsorolás végén szavazhatsz, hogy szerinted melyik a legmeghatóbb magyar vb-meccs.
Igazából örömünkben és bánatunkban is sírhattunk, hiszen a világ akkori legjobbjától szenvedtünk vereséget, és ezüstéremmel tértünk haza. Tényleg a jobbik csapat győzött, viszont különböző okokból nem a legerősebb magyar tizenegy állt ki a döntőben, tehát benne van a sztoriban egy mi lett volna ha? A hazai fogadtatás is felemás volt: a Keleti pályaudvaron tízezrek várták a magyar csapatot, és bár a játékosokat éltette a tömeg, Dietz Károly szövetségi kapitányt úgy kellett kimenekíteni, nehogy neki támadjanak.
Az Aranycsapat berni veresége a magyar futball legnagyobb tragédiája. Hiába vezettünk 9 perc után 2-0-ra, az NSZK fordítani tudott, és legyőzte a toronymagas favorit magyar együttest, amely két héttel korábban 8-3-ra verte ugyanezt a német csapatot a vb-csoportmeccsek során. Akkoriban nem mindenki könnyezte meg itthon a kudarcot, spontán tüntetések robbantak ki országszerte, feldühödött tömeg várta a Keletinél a hazatérő csapatot. Pedig "mindössze" annyi történt, hogy a világbajnokság legnagyobb esélyese ezüstéremmel jött haza. Ma már inkább könnyes szemmel emlegetjük az Aranycsapat vereségét...
Minden idők egyik legragyogóbb magyar vb-diadala, és talán az 1966-os világbajnokság legjobb meccse. Bene Ferenc és Farkas János olyan gólokat szerzett, hogy azokat ma napokig dicsőítenék, ha Messi és Ronaldo rúgja. Bene öt brazilt cselezett ki, Farkas pedig kapásból lőtt a brazil kapuba. A győzelem után akkora buli kerekedett a liverpooli Goodison Park magyar öltözőjében, hogy volt olyan magyar játékos, aki szerint John Lennon, a Beatles énekese is velük ünnepelt. Kétség kívül, sokan gratuláltak a magyar csapatnak a szenzációs sikerhez, hiszen a vb-címvédő brazilokat verték el, akiknek ez a találkozó jelentette az első vb-vereségüket 1954 óta. Örömkönnyek, nem vitás!
Sosem szerencsés a házigazda ellen kezdeni a világbajnokságon, és a magyar csapat ezt 1978-ban a saját bőrén tapasztalta. Hiába vezetettünk Csapó Károly korai góljával 1-0-ra, a portugál Garrido játékvezetővel támogatott argentinok fordítani tudtak és 2-1-re nyertek. Az argentinok szanaszét rugdalták Nyilasit és Törőcsiket, ám a szabálytalanságokat a bíró nem torolta meg, nagyvonalúan elnézte. Nem úgy Törőcsik és Nyilasi, akik törlesztettek, vissza rúgtak, Garrido persze őket már kiállította. Szomorú éjszaka volt, éjfélkor kezdődött a meccs, aztán álomba sírtuk magunkat.
A magyar csapat 10 szerzett gólja máig élő vb-rekord: sem korábban, sem azóta nem nem szerzett tíz gólt egy válogatott vb-meccsen. Ráadásul Kiss László is csúcstartó lett, a Vasas játékosa nyolc percen belül mesterhármast szerzett, és ezzel két legyet ütött egy csapásra: cserejátékosként ő szerezte a legtöbb gólt egy meccsen, és övé a legyorsabb triplázás dicsősége is. Amíg mi örömkönnyeket hullattunk, addig Salvadorban nemzeti gyászt okozott a vereség. Nekik Magyarországról azóta is a 10-1-es kudarc jut az eszükbe. Nem pedig Puskás Ferenc.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.